Konrád György, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos és Babarczy Eszter ülnek egy asztalhoz szeptember 9-én, csütörtökön 17 órakor a Nádor Galériában, hogy megvitassák az El | Away Projekt által felvetett kérdéseket, és mindezek mentén reflektáljanak a diskurzusra, valamint önmagukra.
Egy önérzetes kis nagyváros, melyet körülleng a nemes léhaság. Így jellemezték városunkat az El Literatúra meghívott vendégei csütörtök délután a Nádor Galériában.
Nincs az az aranylakodalom, amit olyan elvárások és elgondolások bástyáznának körül, mint a Jelenkor évfordulóját. Hiába, ötven év az ötven év, két generáció nő fel ennyi idő alatt, és a legtöbb folyóirat bajosan is ér meg ilyen szép ősz kort. Főleg nem a provintián, Budapesttől, az ütőértől messze. A Jelenkor jubileumi gálaműsorán a csillárokról is a pécsi értelmiség lógott a Művészetek Házában. Ágoston Zoltán szerkesztő pedig bebizonyította: igenis meg lehet ölni hülye kérdésekkel egy ígéretes beszélgetést.
Bertók László országosan ismert szerző, ráadásul helyi bútordarab. Az életrajzát a szenzációra éhes laikus számára egy priusz teszi izgalmassá, a szakértő számára szakmai és művészeti életműve. Új kötetéről Ágoston Zoltán faggatja október 30.-án.

Figyelünk
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|
|
Egy receptes könyvben találtam, finom, jó rumos.
|
|
A jelentkező gyerekek rajzban fogalmazhatják meg, mit tudnak tenni környezetük védelme érdekében. A pályázat olyan alkotni vágyó és kreatív gyerekeknek ad teret, akik készek rá, hogy megmutathassák, ők mit tudnának tenni a környezetük megóvásáért.
|
|
Köztudott tény, hogy az a nő, aki gyereket szül és nevel, hátrányba kerül a munkaerőpiacon - még akkor is, ha törvényekkel, szabályozással próbálják esetleg védeni.
|
|
Egy vidám reggeli, hogy jól induljon a nap!:)
|
Hirdetés
Bejelentkezés
Facebook
Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek