A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Pécs polgármestere felkérésére ún. civil bizottság készített elemző értékelést az Európa Kulturális Programról. A város honlapján nyilvánosságra hozott tanulmány az eddigi hivatalos kommunikációval egyenesen szembemenő, rendkívül negatív képet fest a programról, miközben javaslatokkal is szolgál.
A 16 éves fiút erős szellemi aktivitás jellemzi, ösztöneire kevésbé hallgat, érzelmei kevésbé befolyásolják gondolatait. Akaraterős, fegyelmezett (érzelmi téren), figyelmét elsősorban szellemi vágyai, tudásszomjának kielégítésére fordítja.
A kisfiú rajzát szemlélve, két egymás mellé szerkesztett, két különböző, mégis összetartozó egymást kiegészítő rajzot találhatunk. A rajz részben családrajz, bár számomra inkább egy a világban helyét kereső kisfiú lélekvetületének látszik. A rajzon szereplő figurákat megnevezi: anya, apa, mama, papa. Fellelhető a tagok által közre/körbe zártan még két alakzat, amely egyike egy fordított, emberszerű lény képzetét kelti
Figyelünk
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
Egy receptes könyvben találtam, finom, jó rumos.
A jelentkező gyerekek rajzban fogalmazhatják meg, mit tudnak tenni környezetük védelme érdekében. A pályázat olyan alkotni vágyó és kreatív gyerekeknek ad teret, akik készek rá, hogy megmutathassák, ők mit tudnának tenni a környezetük megóvásáért.
Köztudott tény, hogy az a nő, aki gyereket szül és nevel, hátrányba kerül a munkaerőpiacon - még akkor is, ha törvényekkel, szabályozással próbálják esetleg védeni.
Egy vidám reggeli, hogy jól induljon a nap!:)
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek