Isidora Stamatovic montenegrói festőművész alkotásaiból mutat be egy kiállításra valót a Civil Közösségek Házának Gebauer Galériája (Szent István tér 17.).
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Ugyanazon a napon zárt és nyílt Herman Levente, valamint Sarkantyu Illés kiállítása. Míg előbbi, a ,,Zónák" a Zsolnay Negyed m21 kiállítótereiben, utóbbi, a ,,Mihály" címet viselő tárlat a Vasváry Ház alkalmi kiállítóhelyiségében. A Zónákat a Várfok Galéria és az éppen a hetekben szervezetileg is a Zsolnayba olvadó Pécsi Galéria együttműködése hozta Pécsre, Sarkantyu Illés a Közelítés vendégeként mutatta be a tavaly a budapesti Francia Intézetben megrendezett tárlatának anyagát.
A Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt Dunavölgyi Judit Sárkánytangó című kiállításának megnyitójára 2012. május 18-án 17 órára a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontba.
A tragikus körülmények között elhunyt művész, Enyingi Tamás emlékére kiállítást rendeznek a pécsi Nádor Galériában pálya- és művésztársai, barátai és tisztelői.
Kiállítást rendeztek a PTE Művészeti Karának szobrászati gyűjteményéből a Művészetek és Irodalom Házában.
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Figyelünk
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|
|
Egy receptes könyvben találtam, finom, jó rumos.
|
|
A jelentkező gyerekek rajzban fogalmazhatják meg, mit tudnak tenni környezetük védelme érdekében. A pályázat olyan alkotni vágyó és kreatív gyerekeknek ad teret, akik készek rá, hogy megmutathassák, ők mit tudnának tenni a környezetük megóvásáért.
|
|
Köztudott tény, hogy az a nő, aki gyereket szül és nevel, hátrányba kerül a munkaerőpiacon - még akkor is, ha törvényekkel, szabályozással próbálják esetleg védeni.
|
|
Egy vidám reggeli, hogy jól induljon a nap!:)
|
Hirdetés
Bejelentkezés
Facebook
Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek













