A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.

Éppen 4 évvel ezelőtt, tavasszal jelent meg az első Irodalmi Páholy, melyet a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának néhány lelkes, az irodalmat kedvelő diákja alapított. Köztük volt a lap új főszerkesztője, Mészáros Márk is. Vele beszélgettünk a lap múltjáról, jelenéről és a most tavasszal megjelenő 13. - egyben első számról.

Az még hagyján, hogy politikai szatíra. Az is, hogy bohózat. De az, hogy mindezt Mohácsi János rendezi, hát azt főleg lehetetlennel egyenértékű volna kihagyni. Választási víg/vég?/játék a választások előtt két részben.

Ritkán van filmfesztiválon ekkora egyetértés a nézők körében bármilyen mozgóképpel kapcsolatban, mint amilyet a Március tegnapi vetítése után tapasztalhattunk az Uránia mozi előterében. Szinte izzott a légkör a film által keltett negatív feszültségtől, miközben mi - Klaus Händl rendező szerencsétlen áldozatai - elkeseredetten kutattunk miértek után. Alább álljanak az én kérdéseim, amelyeket egy esetleges közönségtalálkozó során oly' szívesen a kedves készítők arcába szegeztem volna…

A CinePécs első napján bemutatott Zift erős és lendületes alkotás – olyan film, amely egy fesztivál nyitónapjának mindenképpen jót tesz. Yavor Gardev többszörös díjnyertes neo-noirja modern technikákkal és páratlanul pimasz hozzáállással kalauzol körbe minket a hatvanas évek kommunista Szófiájában, egy átlagos börtönviselt közel sem átlagos történetén keresztül.

A délszláv válságot még mindig nem sikerült igazán feldolgozni. Erről tanúskodik évről évre egy-két, posztjugoszláv államokban készült mozi is - és minden évben megkapja valamelyik a leggel fokozott jelzőket. Horvát / szerb (egyszerűsítsünk: szerbhorvát) egyenruhást automata kéziágyúval ábrázolni legalább akkora klisé már tőlünk délre, mint a balatoni nyaraló vagy bulizó fiatalok nagytotálja egy magyar filmben. A Fekete ruhások (Crnci) sem kivétel - egy duó, Zvonimir Jurić és Goran Dević első filmes rendezése háborús környezetbe ültetett pszichológiai esettanulmány.

Éjjel tíz óra után néhány perccel járunk, mikor sikerül bejutni a nyíregyházi Móricz Színház Kasimir és Karoline-jére. Hatalmas a tömeg, pedig ez már a második előadása a társulatnak. A Kamarába belépve egy vörösre mázolt lépcsőzet fogad minket amolyan vurstli-imitációként, melyen megszámlálhatatlanul sok színész ül. Nocsak, újabb tömegeket mozgató darab!

Mi minden történhet egy bérházi lakásban? Egysnittes művészfilm forgatása, elpuskázott betörés, kínos pillanatok egy zavart szomszéd lány életéből, kudarcba fulladó merényletkísérlet... jelenetek a valóságból, amik színpadi deszkákra kerülnek. Bodó Viktor társadalmilag tudatos, de az aktualitásoktól elhatárolódó szürreális bérházi jelenetcsokra eljutott a POSzT versenydarabjai közé is. A befejezetlenség, csokorszerűség azonban itt nem hiba, hanem határozott előny.

Nem, nem is szokás. Ott a máglyahalál dukál inkább. Főképp, ha valakire rásütik a boszorkányság vádját. De ne szaladjunk ennyire előre (vagy a végére, ez nézőpont kérdése). A tetszhalál állapotából felocsúdó, és visszatérő Pécsi Nemzeti Színház - szerény véleményem szerint - legjobb húzásai közé tartozik, hogy Kaposvárról (az alternatív kőszínházi szakemberek egyikeként) áthívták anno Mohácsi Jánost rendezni. Aki pedig színpadra vitte ismét Miller: Salemi boszorkányok c. drámáját, Istenítélet névvel.

Szerintem még a halott Yorick is jobban lekötötte volna a figyelmemet, mint a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház három és fél órás, néhány kiemelkedő megoldástól eltekintve unalmas laposkúszása Hamlet címen.