Találatok száma:20; oldalak száma:2
Egyre több helyen olvashatunk az új központokról, de a belváros egyik színfoltjának számító Kultúrkertről az év eleje óta nem tudunk semmit. Bár a Civil Közösségek Háza által üzemeltetett terület már nyitva van, az még nem tisztázott, hogy 2011-ben is a megszokott formában üzemel-e majd.
A rövid idő alatt komoly presztízsre szert tevő nyugati és északi várfalsétány(Kultúrkert és Piknik Park) tavasszal már nem az eddigiekhez hasonló koncepció mentén működik majd. Ennek részben örülni is lehet, de az átalakítással lehetnek akár fenntartásaink is.
Frontérzékenyek vagyunk. És ismét nem sikerült édes forróságot elcsípni, helyette zápor, zivatar, viharos szél ígérkezik a bábozós hétvégére. A meteorológiai jelentések azt mutatják, hogy esős idő várható holnaptól, ezért úgy döntöttünk, nem kockáztatunk. Az időjárás bizonytalansága és a hidegfronti előrejelzés miatt, a 2010. augusztus 28-án szombaton délutánra tervezett MeseNapunk a Kultúrkertben ELMARAD.
Tekints be a kulisszák mögé, ahol marionett-bábok és pantomim művészek várnak! Bábokat készíthetsz hétköznapi tárgyakból, hogy otthon is folytathasd, bővíthesd a saját bábszínházad. Gyere el az egész családoddal együtt MeseNapunkra, ahol csodás bábelőadás vár, és minden, ami a bábok világába varázsol!
A 2009 májusában nyíló Kultúrkert nevéhez nem méltó produkciókkal és kiszolgálással igyekszik elmarni közönségét. Egyelőre elég sikeresen. Nem hagyhatjuk szó nélkül.
Hétfő óta a helyi és az országos médiát is megjárta a Kultúrkert területén felállított szobor eltüntetése kapcsán kialakult ügy. Nem vagyunk az igazság kihirdetésére hivatottak, de az alábbiakban a Pécs/Örökség Nonprofit kft. vezetőjének Bozóky Anitának a nyílt levelét közöljük teljes terjedelmében.
A Kafka Jazz Cafe és a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. együttműködésével, 2010. április 9-én ismét megnyílt Pécs egyik legszebb parkja a belváros szívében. Az idei évre vonatkozó terveiket a kert üzemeltetői sjtótájékoztató keretében mutatták be.
A Magyar Dal Napjához Pécs városából idén még senki nem csatlakozott hivatalosan, azonban nem hivatalosan az Ezerarcú Jazz sorozat keretében a Váczi Eszter Quartettel ünnepelhetünk szeptember 13-án. Előtte egy nappal a Sárik Péter Trió lép fel szintén a Nyugati Várfalsétányon található Kultúrkertben. Reméljük, hogy Sárik Pétereket és/vagy Váczi Eszteréket nem fújja le a szél a színpadról, mint múlt pénteken Harcsa Veronikát és együttesét.
Habár még csak kora ősz van, illik a hosszú és hideg tél előtt alaposan feltankolni a szabadtéri programokból. Erre nem kevés lehetőség nyílik az elkövetkező hónapban. Például most pénteken és szombaton dupla adag Harcsa Veronika várja a közönséget a Kultúrkertben a két hétvégés, Ezerarcú Jazz névre keresztelt programsorozat keretében. Pénteken az egyre sikeresebb kvartettjével este nyolctól, másnap az Erik Sumo Band tagjaként hallhatjuk az énekesnőt.
Három napon át, fényfestészeti alkotásokkal értelmezi újra és ezáltal kortárs, interaktív képzőművészeti installációkká, egyszersmind egyedi, összművészeti térré, „Fénygalaxissá” avatja a város világörökségi helyszínét a Pécs/Sopiane Nonprofit kft. Július 10-12 között, minden este tánc, zene és fényfestés a Kutúrkertben, esős időben a Cellában.
Találatok száma:20; oldalak száma:2
Figyelünk
A hideg időjárás és a rövid, borús nappalok bárkit könnyen lehangolttá tehetnek. A mindennapokban átélt stressz pedig további kihívást jelent immunrendszerünk számára. Dr. Bérczy Judit, holisztikus szemléletű endokrinológus segítségével összegyűjtöttük azokat a tápanyagokat, amelyek segítségével ezt az időszakot könnyebben átvészelhetjük.
2011. évre vonatkozó adókötelezettségét a magánszemély adózó önadózással vagy munkáltatói adómegállapítás révén teljesítheti.
Szoktam ilyen fasírtot csinálni, de így káposztabundában most próbáltam először. Finomra sikeredett!
Szinte minden felnott ember találkozott már a hát-, derék-, térd- és vállfájdalmakkal, amelyek gyakran krónikussá válnak. A legegyszerubb módszer ilyenkor a fájdalomcsillapítók alkalmazása, ez azonban egyrészt csak tüneti kezelés, másrészt nem tarthat örökké. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletu ortopéd orvosa a mentális fájdalomcsillapítás jelentoségérol beszélt.
Bár befagytak már a tavak, a jég nem annyira vastag, hogy meg tudja tartani egy felnőtt, vagy egy gyerek súlyát.
Itt a farsang, áll a bál... viszont nem minden gyerkőc szeret jelmezbe bújni, s ha így van, nem is szabad rájuk erőltetni. Áthidaló megoldás lehet az arcfestés - s ha a gyermek ebben partnernek bizonyul, az arcfestésben kevésbé gyakorlott anyukáknak is érdemes megpróbálkozniuk egy-egy maszk elkészítésével. Mutatok néhány könnyen elkészíthető, aranyos változatot.
Szeretjük a krumplis ételeket, főleg ha jól van elkészítve. Rövid lével a legfinomabb.
A téma, mellyel igen sokat foglalkozom, maga a játék - minden fogalmi tartalmával, de nem játékosan, hanem kicsit tudományosan és szakmailag megközelítve azt.
A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bor is érzékenyebb, szárazabb lehet. A probléma különösen az arc- és kézfejek területén jelentkezik.
Folytatódik a Béres Egészég Hungarikum Alapítvány (BEH) egészségfejlesztésre összpontosító pedagógusképzés-sorozata: január 26-án Budapesten, 30-án pedig Debrecenben tartják a képzést. Tavasszal Pécsett tartanak pedagógusoknak képzést.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek