A lombok között bujkált a szél. Lágyan cirógatta a faleveleket és finom fodrokat simított a víztükörre. Békés, szinte már unalmasan nyugodt volt a Balaton. Esteledett. Egy autó tülkölése hallatszott a száz hangon morajló éjszakában. Felgyúltak a késői fények, és valahonnan finom, lírai zene hallatszott. Marci és Dani a teraszon ültek. Nem volt már semmi tennivalójuk.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, úgy hívták hogy Marci. Ez a fiúcska nagyon szeretett bújócskázni, mindig a legagyafúrtabb helyekre rejtőzött el, nem is találták meg soha egykönnyen a pajtásai. Sokszor, a játék végén, feladva a rejtekét, ő bújt elő, nevetve és győztesen.

Szeptember végén, Benedek Elek születésnapjához és a népmese napjához kapcsolódóan hetedhét országra szóló, három napos Mesés hétvégére hív Benneteket a Művészetek és Irodalom Háza. Idézzük fel együtt a mesék varázslatos világát!

A favágó minden reggel hatalmas teherautójával keresztül hajtott, az erdőn. Látta, amint a tavacska fölött felkel a nap, leveti fodrozódó, éjszakai selyemruháját, és fenséges fénnyel felragyog. Hallotta az ébredező erdő neszeit, a pacsirták dalát, a fák sejtelmes susogását. Szerette az erdei reggeleket. A harmatos hűs levegőt, az éjszaka balzsamos páráit, az érkező ősz ezer színét.

Réges-régen, állt a tóparton egy terebélyes , öreg tölgyfa. Ott állt már vagy száz éve, amikor karcsún és félénken kihajtott a víz mellett a nádszál. Amikor fújt a szél, ő földig hajolt, a vén tölgy pedig nevetve rázta meg koronáját. Zizegve kacagott rajta a sok zöld levél, néhány a bátrabbik fajtából, elengedte a tölgyfaágat, és versenyre kelt a széllel, és élvezve a vihart, és szabadon szárnyalt.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hófehér cicuska. Aranyos kis cicus volt, mondta is neki mindenki. Hízelkedős, bokához simulós kedves természetű. Egyetlen nagy hibája volt, nagyon szeretett aludni. Ilyenkor összegömbölyödött, mint a cicák általában és finom falatokról álmodott.

Egy hamarosan három gyermekes pécsi anyuka, Tasnádi Emese gondol egyet és valóra váltja régi, dédelgetett álmát, mesekönyvet ír egy ötéves kislányról, akit Julijulinak hívnak - mert neki így tetszik - és ha megnő, tündér szeretne lenni.

Csandi, a Pécsen élő méltán híres egérrel író író születése óta más, mint az átlag emberek. Ám ahelyett, hogy ezen búslakodott volna ,,ép" társait meghazudtoló módon állt mesebeli lábaira, s valósította meg önmagát. Gyermekeknek írt gyönyörűen illusztrált tehetséggel átitatott kötetei, novellái könnyedén repítenek Bennünket is egy tágas, mesés Világba.

Egyszer volt, hol nem volt, túl az Aljaspók hegységen, túl az Attila-Anti-óceánon, volt egyszer egy irdatlanul sűrű, borzasztóan sötét őserdő. Ebben a dúsan burjánzó rengetegben élt, a többi őserdei állat között, egy óriáskígyó, aki olyan nehéz, vastag és óriási volt, hogy tömzsi teste alatt besüppedt a talaj, és amerre csak csúszott-mászott, mindenfelé hatalmas, behemótláb szélességű, böszmearasz mélységű árkokat hagyott maga mögött. Az összes őserdei állat nagyon mérges volt az óriáskígyóra, mert amint a sötét ősvadonban botorkáltak, állandóan megbotlottak a széles és mély barázdákban.

Aznap este különös dolgok történtek a nyúlüregben. Nyúl Apó, s Nyúl Anyó több ízben susmorogtak gyanúsan a délután folyamán, aztán a megszokottnál jóval korábban, rögtön a répakompót után ágyba tessékelték a nyúlfiakat. Hőbörögtek mind a huszonheten (ennyien voltak ugyanis a tapsi-tesók) aztán lassacskán beletörődtek, s nyúlpizsibe bújtak.