100.000 Ft-ot is érhet az építő vélemény

|
2011. november. 24., csütörtök 20:32
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Még három hétig lehet pályázni a FAL című civil kezdeményezés rendhagyó kritikai pályázatára. A szervezők az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében megvalósult pécsi építészeti és köztérépítészeti beruházások témájában várja az írásokat.

A pályázat közvetlen célja, hogy építő vélemények, elemzések szülessenek a város életében meghatározó építészeti beavatkozásokról, láttatva, tudatosítva azok eredményeit és tapasztalatait, így értékeiket, de akár hiányosságaikat is. Az írások közvetett célja ezzel egyszersmind az is, hogy a beruházásokról alkotott vélemények kerüljenek a felszínre, és érvek mentén is alakuljanak, ne csak előítéletek, pletykák és érzelmek alakítsák azokat. Az átgondolt vélemények megjelenítése által az építészeti teljesítmények is tudatosulhatnak, ezáltal az építészet és a társadalom közötti kapcsolat erősödhet, melyből a szakma és a közönség egyaránt profitálhatnak. És végül, de korántsem utolsó sorban a pályázat közvetett céljai között szerepel az is, hogy az építő párbeszédnek kialakuljanak formái, helyei, és erősödjön az a meggyőződés, miszerint a közösség ügyeiről véleményt alkotni értelmes formában érdemes.

A pályázaton a 2011. november 2. és 2011. december 15. között feltöltött írások, 'hozzászólások' vesznek részt.

A pályázat díjazására fordítható összeg: 200.000 Ft
A díjak maximális összege:
I. díj:     100.000 Ft 
II. díj:     70.000 Ft
III. díj:     30.000 Ft

További információk

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres