Pécsett a Limón Dance Company
Nem mindennapi előadással jelentkezik március 17-én hétfőn a Pécsi Tavaszi Fesztviál. A Nemzeti Színház színpadán egy világszerte elismert táncművész társulata, a Limón Dance Company lép fel.
Nem mindennapi előadással jelentkezik március 17-én hétfőn a Pécsi Tavaszi Fesztviál. A Nemzeti Színház színpadán egy világszerte elismert táncművész társulata, a Limón Dance Company lép fel.
José Limón a múlt század elején született Mexicóban, korai éveiben festészettel foglalkozott. New York-ba települése után ábrándult ki belőle, mivel látta, hogy szinte lehetetlen érvényesülni a fennálló viszonyok közt. Teljesen véletlenül vetődött el egy Harald Kreutzberg-estre, ez a véletlen mégis sorsszerűvé vált. Limón ettől a pillanattól kezdve szenvedélyesen szeretett bele a táncművészetbe, ami új irányt adott elképzeléseinek.
Nem sokkal a II. vh. befejezését követően alapította meg társulatát, akkor már sokat látott és sokat szerepelt táncosként, koreográfusként. Doris Humphrey, egykori mentora volt a társulat másik alapító tagja. A társulat különböző iskolák mozgástechnikájából vett át elemeket, és azokat forrasztotta egyéni, önálló módszerré.
1972-ben José Limón meghalt, társulata azonban tovább él. A Limón Dance Company mind a mai napig úttörő szerepet tölt be a modern táncművészetben. Brilliáns és erős koreográfiák jellemzik a társulat előadásait, amelyek mélyén ott rejtőznek a Limón kapcsán hangoztatott értékek - a táradalmi felelősségvállalás és az erkölcsiség. A Limón Dance Company az alapító koreográfiáin kívül Jiří Kylián és Susanne Linke koreográfiáiból is mutat be szemelvényeket az est során.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Pécs, Kodolányi J. u. 17. Ládonyi Ákos 2012.05.19 (12:00)
- Dittrich Lili Eszter 2012.05.18 (20:42)
- Dittrich Lili-re szavazok Barla Szabó Ágnes 2012.05.18 (19:34)
- Dittrich Lilire szavazok Bognár Alex 2012.05.18 (19:14)
- Hajrá Lili! Lázár Tamás 2012.05.18 (19:02)
- Nagyon hangulatos a Csiri 2012.05.18 (19:01)
- Dittrich Lili Sárosi Ibolya 2012.05.18 (18:06)
- Dittrich Lilire szavazok Bejczi Éva 2012.05.18 (17:05)
- Sándor Luca képére ESZKIMONI 2012.05.18 (16:23)
- Lilike! HAJRÁ!!!!!!!!!!! Martonné 2012.05.18 (14:44)








