Az Orszagos Gitarverseny díjnyerteseinek gitarestje

PDF letöltés
Nyomtatás
Ajánló
Környei Miklós számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja: 2008-ban a marosvásárhelyi Nemzetközi Gitárverseny felnőtt korcsoportjában ért el 2. helyezést, valamint az Országos Egyetemi Gitárverseny 2. díjasa volt. Nagy hangsúlyt fektet a kamarazenélésre is, Bartus Réka (oboa) közreműködésével ritkán hallható hangszerpárosítást alkotnak. 2005-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Kamarazene versenyén Artisjus díjban részesültek.



Priskin Zsuzsanna kilenc évesen iratkozott be a szekszárdi Liszt Ferenc Művészeti Iskola gitár tagozatára. Környei Miklós tanítványaként több hazai és külföldi versenyen is sikerrel szerepelt. 2002 és 2007 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendéke. Tanárai: Szilvágyi Sándor és Csáki András. Konzervatóriumi évei során több külföldi professzornak játszik, hazai és nemzetközi kurzusokon vesz részt. 2007-ben az Országos Szakközépiskolai Gitárverseny I. helyezettje illetve Nagydíjasa. 2007-ben nyert felvételt a budapesti Zeneművészeti Egyetemre. Tanára: Eötvös József. Első éves hallgatóként III. helyezést ért el az Országos Egyetemi gitárversenyen.



Műsor:
Környei Miklós
1. Francesco da Milano: Ricercare
2. J.K.Mertz: Elegie
3. Kováts Barna: Suite-Hommage á Goldoni
- tételei: I. Preludio
II. Romanza
III. Intermezzo
IV. Siciliana
V. Serenata
VI. Tarantella

Priskin Zsuzsanna
4. F.Sor: Meditáció
5. J.S.Bach: Prelude, Sarabande
6. J.Turina: Sonata

- szünet –

Priskin Zsuzsanna
7. J.Morel: Sonatina - 2.tétel
8. J.K.Mertz: Tarantella
9. H.Villa-Lobos: Keringő, Mazurka
10. F.M.Torroba: Sonatina

Környei Miklós
11. M.M.Ponce: III.Sonata
12. J.N.de Bobrowicz: Grandes Variations

Belépődíj: 800 Ft Diákok, nyugdíjasok számára: 500 Ft
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres