Dühöngő ifjúság: Nézz vissza haraggal
John Osborne művét, bemutatása után két évvel, 1958-ban már meg is filmesítették. Ezt még maga William Shakespeare sem mondhatja el magáról. Mindketten hálásak lehetnének, ha még élnének, egy harmadik írónak, nevezetesen Nádasdy Ádámnak, akinek fordításai korunk minden követelményének eleget tesznek, talán felül is múlva azokat.
John Osborne művét, bemutatása után két évvel, 1958-ban már meg is filmesítették. Ezt még maga William Shakespeare sem mondhatja el magáról. Mindketten hálásak lehetnének, ha még élnének, egy harmadik írónak, nevezetesen Nádasdy Ádámnak, akinek fordításai korunk minden követelményének eleget tesznek, talán felül is múlva azokat. Angol szakos bölcsészek kötelező olvasmánya, Keszég László rendezésében a Pécsi Nemzeti Színház műsorán.
Jimmy Porter (Pál András), egyetemet végzett, mégis piaci árusként dolgozó 25 éves fiatalember, aki minden dühét a trombitáján és, ami a nagyobb baj, feleségén, Alisonon vezeti le. Helene rábeszélésére Alison terhesen elköltözik, Jimmy és Helene között szenvedélyes viszony alakul ki. Mivel Jimmynek nincs igazi kitörési lehetősége a piszkos és szürke Angliában, az örökké lappangó düh pedig átszövi egész életét, továbbra is zabolázatlan ösztönei rabja marad.
Önéletrajzi ihletésű, kétfelvonásos darab, a haragos színész tollából. Sikerét valószínűleg nem csak saját nemzedékének korhű ábrázolása, hanem a modernkori anglia társadalmi problémáinak felszínre hozása alapozta meg. A darab előtt az angol színházi élet steril volt és biztonságos, melodráma vagy vígjáték volt a szombat esti választék. Szép számmal akadtak követői az új trendnek és az újságok, minden bizonnyal az eladott példányszám növelése érdekében, a frappáns "dühös fiatalok" megnevezést húzták rájuk. Lázadás és harag a tehetetlenség, a kilátástalanség, a hiábavalóság ellen. Túlfűtott érzelmek, no meg az ahhoz dukáló nyelvezet. Botrány volt ez a javából, felkavaró és mindenképpen figyelemre méltó.
A darab a populáris kultúrára is jelentős hatást gyakorolt. A 70-es 80-as években sok rockzenészt a "dühös fiatalok" zenei megtestesülének gondoltak. David Bowie: Look Back in Anger vagy az Oasis Don't Look Back in Anger című számát is gyakran kapcsolják a darabhoz, bár a cím egyezésén, ill. hasonlóságán kívül semmi közük egymáshoz.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Pécs, Kodolányi J. u. 17. Ládonyi Ákos 2012.05.19 (12:00)
- Dittrich Lili Eszter 2012.05.18 (20:42)
- Dittrich Lili-re szavazok Barla Szabó Ágnes 2012.05.18 (19:34)
- Dittrich Lilire szavazok Bognár Alex 2012.05.18 (19:14)
- Hajrá Lili! Lázár Tamás 2012.05.18 (19:02)
- Nagyon hangulatos a Csiri 2012.05.18 (19:01)
- Dittrich Lili Sárosi Ibolya 2012.05.18 (18:06)
- Dittrich Lilire szavazok Bejczi Éva 2012.05.18 (17:05)
- Sándor Luca képére ESZKIMONI 2012.05.18 (16:23)
- Lilike! HAJRÁ!!!!!!!!!!! Martonné 2012.05.18 (14:44)








