Az aggkor diszkrét bája - A folyónál @ MovEast
Egy bizonyos koron túl már nem az számít, mit hozhat a holnap, hanem csak az, mit adhat a ma. Mit képes előhozni egy váratlan látogatás két, a nagymamakor és a halál közt tengődő asszonyból? Rabjai vagyunk saját korunknak és életünknek, vagy kitörhetünk a megszokott állapotokból, ha csak pillanatokra is? A folyónál nem választ keres, egyszerűen csak ábrázol.
Egy bizonyos koron túl már nem az számít, mit hozhat a holnap, hanem csak az, mit adhat a ma. Mit képes előhozni egy váratlan látogatás két, a nagymamakor és a halál közt tengődő asszonyból? Rabjai vagyunk saját korunknak és életünknek, vagy kitörhetünk a megszokott állapotokból, ha csak pillanatokra is? A folyónál nem választ keres, egyszerűen csak ábrázol.
Nap nap után telik a kies/kietlen (kívánt aláhúzandó) ukrán tájon, a civilizációtól messze, az éghez közel, egy folyó mellett két öregedő nő élete. Egyikük az apró híján 90, másikuk (az előbbi lánya) valamivel több mint 60. A különbségek már jócskán eltűnőben vannak köztük - két fanyar, az élettől megcsömörlött asszony, akik minden veszekedés és hajbakapás ellenére - választásuk sem nagyon lévén - szívből szeretik egymást.
Ebbe a kafkaian kisrealista alaphelyzetbe csöppen bele egy tisztviselő, hogy felbolygassa az évtizedes status quot, mint félrecsúszott tőzsdetipp a világgazdaságot. A tisztviselő sem csak egy kávéra toppant be mielőtt folytatná útját - egy elhunyt családtag után kárpótlást igényelhet a két öreglány, derül ki a párbeszédből. Rég eltűnt érzelmek bolydulnak fel az anyában, aki lányával együtt sétára indul a folyóhoz. Sétára, amely talán utoljára idézi fel a rég elfeledett aranykort.
Kiábrándító, szomorú, keserű fellobbanás ez, amit a méltatlanul kevés kritikát kapó ukrán alkotás ábrázol. "Mély emberismeretről" tesz tanúbizonyságot néhány itt-ott található recenzió szerint a rendező, Eva Neymann - a posztszovjet környezet, a menthetetlenül szakadt táj városok házak emberek keretezte, némileg szatirikus, mindenképp tragikomikus alaphelyzet, az abba beágyazott szereplők minden rezdülése eleven érzéseket képes meglódítani a székekbe süppedő nézőkben.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Pécs, Kodolányi J. u. 17. Ládonyi Ákos 2012.05.19 (12:00)
- Dittrich Lili Eszter 2012.05.18 (20:42)
- Dittrich Lili-re szavazok Barla Szabó Ágnes 2012.05.18 (19:34)
- Dittrich Lilire szavazok Bognár Alex 2012.05.18 (19:14)
- Hajrá Lili! Lázár Tamás 2012.05.18 (19:02)
- Nagyon hangulatos a Csiri 2012.05.18 (19:01)
- Dittrich Lili Sárosi Ibolya 2012.05.18 (18:06)
- Dittrich Lilire szavazok Bejczi Éva 2012.05.18 (17:05)
- Sándor Luca képére ESZKIMONI 2012.05.18 (16:23)
- Lilike! HAJRÁ!!!!!!!!!!! Martonné 2012.05.18 (14:44)








