A filozófusok a hamis hit által keltett óriási borzalmak történetéből ismerték fel az emberi lények végtelennek tűnő és csodálatos képességeit. A vágyálom a kiút megtalálása… Vagyis, ha képesek vagyunk cselekvésünknek valamilyen irányt adni, akkor hatalmas erők szabadulhatnának fel. Ezt tudja Don Quijote is, egyszerűen megpróbál álmot adni. A tragédiája pedig az álom befogadásában van. Képesek vagyunk e még játszani?  Képesek vagyunk-e hinni az álmokban, vagy csak egyszerűen képesek vagyunk e jól érezni magunkat?
 
Örök dilemma örök kérdés, a helyzet sajnos Mindig? Mindig! Mindig… aktuális…  
 
Az ember semmire se megy…
„Egyáltalán nem tudok beleegyezni abba, hogy valaki ezt tőlünk független világ kényszerének tulajdonítsa. Tőlünk függetlennek lehet tartani a szabadesést, bár e megfogalmazás ellen is van kifogásom. De határozottan tiltakoznék, ha valaki azt állítaná, hogy a világ létrehozásában ártatlanok vagyunk. A magam részéről az olyan embernek nemcsak ép értelmében, hanem tisztességében is kételkednék, aki kétségbe vonná, hogy ezt a világot mi csináltuk és folyamatosan mi csináljuk. Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.” – egy modern Don Quijote: Hamvas Béla
Játszák:  
Bagossy László, Bechtel Judit, Fekete Adrienn, Krassói Boróka, Komlóczi Zoltán, Lőrincz Adrienn, Putzer Ákos, Tamás Krisztián, Timkó Tamás, Timkó János Pál, Tölgyfa Gergely, Stettner Zoltán (Tütü ), Stier Ágnes
Zongorista Timkó János-Pál
Zenei vezető: Kertész Attila
Díszlet, jelmez: Lakatos Hajni
Rendező: A társulat, Bagossy László és Tóth Zoltán