Hiába csóválja a fejét egy recesszió meg egy gazdasági válság közt minden kurátor és impresszárió, aukciósház-vezető és galériás. Hiába mondogatják, hogy sok a művész és nincs közönség, több az eszkimó mint a halzsír, a fókákat meg ne is említsük. Pedig az utánpótlást képzik veszettül - az igazán ígéretes alkotókat még az után is, ha a diplomát már megkapták. A DLA-sok pedig meg sem kell kapják a fokozatot, már képesek bizonyítani, hogy nem csak a lehetőséget érdemlik meg, de a figyelmet is.

Ha alaposak akarnánk lenni, és mélyen belemennénk a tárlat anyagába, biztosan megállapíthatnánk, hogy a mestereknek van valami hatása a hallgatókra. Természetes, hogy az elképzeléseknek bizonyos mértékű folyamatosságát észrevehetjük a vásznakon, plasztikákon, installációkon. Mivel össz-iskolai képzőművészeti tárlatról van szó, a kiállított alkotások nem korlátozódnak pusztán egy képzőművészeti formára. Ha pedig ez nem lenne elég, stílusukban is több, egymástól néhol erősen elütő irányt képviselnek.

Hogy mindemellett a tárlat anyagát a stílus, a minőség, az aktualitás, a tartalom etc szempontjai alapján széttartónak, vagy inkább koherensnek, egymást erősítőnek érezzük, erősen szubjektív lehet, a befogadás alkalmával dőlhet el mindenki számára egyenként. Az egyetlen dolog, ami halványan, messziről keretet biztosít a kiállított műveknek, az az iskola maga, az ott oktató művészek és hallgatók minden egymásra hatásával, ízlésük és ihletettségük kölcsönös befolyásoltságával.

Figuratív és nonfiguratív nagyjából egyenlő arányban található a falakra helyezett vásznakon. Sok helyütt döntő téma a víz, vagy annak a szokványostól elütő megvalósítása. A látás szín- és formaösszeillesztő készségével játszó vásznak jelentős részén a színek egymás mellé helyezett csíkjai adnak összefüggő, figurálisan is érttelmezhető összképet. Máshol tudatos a figuralitás teljes kerülése, a színekkel való kísérletezés. Megint másutt a fotoreál, vagy az attól történő tudatos eltávolodás szülte egyéb figurális megoldások fedezhetőek fel.

A plasztikák - mint mindig - sokkal több okot adnak a töprengésre, a jelentésük általában nehezebben fejthető fel - és nagyobb  terepet biztosítanak nekünk, félművelt szaksajtósoknak is arra, hogy keresetlen humort zúdítsunk a sok éves tanulás eredményeként születő elképzelésekre. Így például arra az asztalnak tűnő fémöntvényre, amely félúton a padló és a lap között az egyik olajipari mamutcég itthon is ismert, kagyló formájú logóját tartalmazza - utóbbi talán rossz szó, mivel a logón keresztül lehet látni, egészen a terem végébe fellógatott vászonig, amin valami, még Drakula gróf által is félve látogatott vidék látható.

Ugyancsak a szobrászat remeke az az amorf, négyszögletes keretekből álló térinstalláció, ami a galéria fő terének központi részén látható. Útvesztő, ajtókeretekkel, vagy egy nagyon posztmodern erdő skicce. Míg fönn erdő, addig a Pincegalériában szavanna várja az érdeklődőket - műanyag vörös fűszálakkal, amik kevés helyet hagynak, hogy közlekedni lehessen köztük. Az ember várja a velociraptorokat, mikor szembesül a lépcsőn leérve a látvánnyal. Néhány rejtélyes plasztikát és installációt felfedezhetnek a kíváncsibb érdeklődők, ha alaposan körbenéznek.

Mint mindig, most is felvetődik a probléma, hogy egy-két rövid magyarázó szöveg megkönnyíthetné-e a befogadást, vagy már indokolatlanul és "jogtalanul" elindítaná az azt elolvasót az értelmezés útján. Mindenesetre néhol nem ártana némi kontextus is ahhoz ami látható, különösen ha két tucat kiállító anyagait láthatjuk egy helyen, csak elszigetelt benyomásokat kapva arról, mi is lehet a konkrét alkotók elképzelése és ars poeticája. Kaphatunk ugyan egy benyomást arról, mi is zajlik a mesteriskolában, de mind az alkotók, mind a látogatók hasznára lehetne, ha konkrét művek körülményei, a mögöttük rejlő elképzelések is érthetőek, világosak volnának.