Tíz napos nemzetközi workshop keretein belül értelmezik újra és foglalják be művészeti értelmezésekkel a pécsi városközpont használaton kívüli tereinek egy részét. Hogy ezek köz- vagy belterek, esetleg a kettő ad hoc átmenetei, a helyzet dönti el. A Közelítés Művészeti Egyesület nagyüzemben próbálja visszafoglalni a város egyes részeit az érdektelenség elől, aféle alkalmi art-squatokat felépítve, térinstallációkkal, kiállításokkal, pörformanszokkal, bulikkal népesítve be a Király utcát.

Fizikailag is kifejezetten nehéz lenne mindent minden időben alaposan megnézni, mivel a program is elég színes, és a bejárható, megízlelhető alkotások száma és mennyisége sem kicsi. Úgy döntöttünk, valamennyire esetlegesen, a felfedezés örömére bízva magunkat, nézzük meg, hogy mi és mi nem történt meg a Király utcában, de előzze meg mindezt egy rövidke eszmefuttatás az eseménysor koncepciójáról.

Mint azt már 2005 vége óta tudhatjuk, a pécsi EKF-pályázatban fontos szerepet kapott a közterek társadalmi térré történő alakítása, azaz az utcák, terek, az emberek által nap mint nap használt felületek új funkciókkal történő ellátása, mégpedig nem fölülről, hanem a használók és a használat folyamatában, a módjai átalakításában. Ez az elképzelés valahogy kikopott a megvalósításból, maradtak a közösségiség, a társadalmi befogadás nélkül, pusztán a használhatóság és megtérülés fogalmai mentén kipárnázott grandiózus épóletek és azok tervrajzai.

Hogy a név azért azonos-e az egy hónappal korábban megrendezett workshoppal, mert a kettő közt van valami folyamatosság, vagy mindkettő csak egy közös tematika más-más módokon történő realizálása, arra Varga Ritától, a Közelítés Egyesület egyik vezetőjétől tudhattuk meg. "Szerencsés ugyan, de teljes mértékben véletlen az egybeesés. Az építészek workshopja az Essen-Isztambul-Pécs tengelyre fókuszál, a név maga is Essenből jön. Mi tavaly elkezdtük már szervezni ezt az eseményt, aminek a Médiagyár volt az elődje - a Zsolnay-ban nem tudtuk volna megoldani a kulturális célú térhasználatot, a Király utca pedig a jelenlegi, eléggé lerobbant állapota miatt került képbe."

A kérdések mindenesetre hasonlóak - az áprilisi nemzetközi workshop alatt a résztvevők olyan helyszíneket ismertek meg, amik valamiféle beavatkozást igényelnek, beavatkozási javaslataikat pedig később kidolgozták. A Király utcában is beavatkozásokról beszélhetünk, bár sokkal időszakosabb beavatkozásokról, a művészet-centrikus térértelmezés sokkal időszakosabb "laboratóriumairól", mint hogy ok-okozati összefüggést láthatnánk a két "időszakos város" között.

Az időszakos térhasználat nem spanyolviasz - Berlinben áll egy Temporäre Kunsthalle nevezetű építmény, ami ugyanazt a funkciót tölti be, mint fővérosunkban a Műcsarnok - a különbség csupán annyi, hogy a berlini épület 2010-ig él csak. Az épület maga is üzenet - egy állandó művészeti létesítményt terveznek a város egyik kiemelt pontján, ahol most még bontás folyik, ugyanakkor nem akarták malmozva kivárni, míg a munkálatoknak vége van, már a megépülése előtt felpörgetik az intézményt.

A Király utca városként értelmeződött a tíz nap során. A legszembetűnőbb új térelem, ami időszakosan bemerészkedik a Király utcára, egy fa raklapokból felépített lépcső, amelyen keresztül föntről, egy ablakon át lehet bejutni a Közelítés főhadiszállására, a Hattyúház kiállítóterébe. Ennek létrejötte is a nevek szerencsés egybeesésének volt köszönhető - a temporary workshopban tervezett Sztranyák Gergely építész és csoportja egy kilátót Dortmundba, ami nem készült el. Ugyanezt az elképzelést tükrözte a lépcső, amit a Közelítés "befogadott", beemelt az eseménybe.

A többi akció kicsit rejtve, felfedező szemekre várva áll használaton kívüli üzletekben. A legevidensebb helyeken semmit nem találtunk, így például a Király és a Kazinczy sarkán álló üzlethelyiség, vagy akár a színházzal szemben pöffeszkedő ex-Bázis. Ez talán még érthető is, nem minden épületet sikerült megszerezni - így az egész manifesztó kihúzódik a Király utca legvégéig, ahol egymással szemben áll két kultúrtér, az egyikben kis kávézóval és videoinstallációval az emeleten, a szemben levőben pedig képzőművészeti alkotásokkal.

Tíz galéria jött létre, ezek közül egyetlen egyet nem piaci alapon, tehát nem terembérletért vehette ki az Egyesület. Két partnerintézménnyel közösen sikerült létrehozni az akciót - az egyik a bolgár InterSpace, akik a Global Survivor Kit című, apokalipszis utáni lakókörnyezetet installáltak, a másik pedig a Városi Töredékeket összeállító MonteVideo. A három egyesület közösen megnyert pályázatának keretein belül jött létre az időszakos város is.

"Baromira izgalmasnak éreztem az első napon, amikor a rendezvény elindult, magát a jelenséget hogy az emberek elindultak a Király utca közepétől. Egészen olaszos, mediterrán hangulat alakult ki néhány helyen, ami szintén meglepő volt. A lépcsőn rengetegen mentek fel körülnézni, ők három különböző kiállítást is láthattak a Hattyúházban." - avatott be Varga Rita, majd a beszélgetésünk legvégén abba is, hogy a Király utca legvégén, a 63. szám alatt berendezett kiállítótérből az egyik éjszaka elvittek három projektort egy, a tetőre vezető csapóajtón keresztül.

A kellemetlenségek sem állítják viszont meg az Egyesületet - a Temporary Citynek nagy valószínűséggel lesz folytatása. Legalábbis már tervben van, mint ahogy egy katalógus is a tíz napos kultúrdzsemboriról. Hogy legközelebb mikor foglalják be utcai DJ-k és spontán berendezkedő árusok, piros lufik és raklapszobrok a város valamelyik központi területét, még rejtély - de talán hónapokon belül felépül egy újabb időszakos kisváros.