Halálhörgés - Külföldi fellépők a Rockmaratonon

|
2009. július. 04., szombat 20:30
Tartalom értékelése
3 / 1
PDF letöltés
Nyomtatás
rockmaraton_illuszt.jpg
Nagyon jól tudjuk, hogy aki ki akar menni, nem tőlünk várja az útmutatást, Két fajta ember van - aki már megvette a jegyét Rockmaratonra, és kinn sátrazza végig a hetet, és aki nem vett jegyet, mert eszében sincs sörszagú, zenekaros-pólós rockerek közé keveredni. Illetve idén van egy harmadik: aki még nemv ett jegyet, de nem magyar állampolgár, és akar headbangelni egy jót. Az alábbi útmutatás inkább csak kedvcsináló - összegyűjtöttük azt, ami ugyancsak a határok túloldaláról jött, de nem a közönségben, hanem a színpadon lesz majd látható. Az egy szem Konflikt kivételével, akik amúgy is Rockmaraton-törzsvendégek, álljon itt lent a nemzetközi kínálat.

Nagyon jól tudjuk, hogy aki ki akar menni, nem tőlünk várja az útmutatást, Két fajta ember van - aki már megvette a jegyét Rockmaratonra, és kinn sátrazza végig a hetet, és aki nem vett jegyet, mert eszében sincs sörszagú, zenekaros-pólós rockerek közé keveredni. Illetve idén van egy harmadik: aki még nemv ett jegyet, de nem magyar állampolgár, és akar headbangelni egy jót. Az alábbi útmutatás inkább csak kedvcsináló - összegyűjtöttük azt, ami ugyancsak a határok túloldaláról jött, de nem a közönségben, hanem a színpadon lesz majd látható. Az egy szem Konflikt kivételével, akik amúgy is Rockmaraton-törzsvendégek, álljon itt lent a nemzetközi kínálat.

Negyed évszázados, sőt, több mint harminc éves az a zenekar, akik a punk őseredeti hagyományait, a politikai-társadalmi kritikával terhelt szövegektől hangos londoni hardcore punkot hozzák el a malomvölgybe. Súlyos testi sértés, azaz Grievous Bodily Harm, rövidítve GBH a '78-ban induló, kakastarajastól és biztostűs dzsekistől minden elemében a punk-esztétikát megtestesítő banda neve, akik kisebb kihagyásokkal, de a feloszlást sikeresen elkerülve hirdetik a mai napig a keményebb, nyersebb, négy akkordos dallamos punk létjogosultságát. Nem azért fontosak mert aktuálisak, hanem talán ugyanazért, amiért a tavaly itt járt Exploited - megalkuvás nélkül folytatták azt amit annak idején elkezdtek. Az 1982-es első lemez (City Baby Attacked by Rats) abszurd és morbid irányból ragadja meg az erőszak, a nihilizmus, az igazságtalanság témáit. Taraj per négyzetméterben garantáltan ez a koncert viszi majd a primet ezen a héten. (július 6., hétfő, 20:00)

MySpace

Valahol a punk mozgalom hajnalán született a zenekar, az eredeti tagok talán még ott üvöltötték John Lydonnal együtt valamelyik füstös kis londoni csehóban, hogy "I am an anarchist!", később pedig elvonultak próbálni, meg összerakni egy újabb másfél perces punkhimnuszt. Évtizedekkel a nagyágyúk pusztulása, feloszlása után a UK Subs még mindig aktív - Charlie Harper, a deres hajú punk hős negyed évszázad után is ugyanolyan lelkesen énekel a lázadásról és az élet szeretetéről. Igaz, negyed évszázad alatt rajta kívül mindenki lecserélődött, nem is egyszer - a Subs zenészlistájával fel lehetne tölteni majdnem egy teljes gyalogos századot. És nagyjából minden felállásra jut egy kiadott album is - közel két tucat stúdiólemez és egy kazal ilyen-olyan kiadvány köthető hozzájuk, tele másfél-két perces dalokkal, amik félúton mozognak a punk és a rock közt. A Subs jellegzetessége a kezdet kezdetétől a "pub rock", a punk-mozgalom idején javában viruló klub-műfaj, a mai napig nem egyértelműen bélyegezhetőek punk-zenekarnak. (július 6., hétfő, 23:20)

MySpace

A punk mellett a Rockmaraton szervezői, úgy látszik, szívükhöz igen közel érzik az északi népek tipikusan baszós-kardozós és/vagy bokacsattogtatós örömzenéit. A két kupa bor közt vígan koponyákat loccsantó vikingek ködbe vesző hagyományait villanygitáros utódok igyekszenek ápolni - tőlük ne annyira a népzenés-népviseletes, fafokossal táncot lejtő konzumtradícióra számítsunk, inkább a varégok történelméből és az északi mitológiából merítő, morcos heavy metálra, vagy témáiban ugyancsak ide visszanyúló, pogány rítusokra emlékező black metálra.

Bár saját magukat nem tartják annak, sőt a műfaji skatulya léte is vitatott, az Amon Amarthot sűrűn becézik viking metálnak, már csak szövegeik miatt is. Pedig náluk még csak nem is black metállal társul a pogány, skandináv hitvilággal kapcsolatos tematika, mint ahogy az állítólag vikingmetálban illik, hanem testes skandináv dallamos death metállal. Az Amon Amarth néha paraszthajszálnyira van attól hogy pozőr, terpeszben feszítő, lovagi páncélos powernek higgyük, de alapvetően dupla lábdobos, masszív death várható tőlük, virtuóz gitárokkal. Nemhiába - a Gyűrűk Ura egyik hirhedt dombocskájának nevét viselő zenekar a kezdetek kezdetén, a '90-es évek hajnalán grindcore bandaként indult, onnan kanyarodtak át Thor kalapácsához és a valkürőkhöz. Szarvas sisakok, harci harsonák, opcionálisan halhatatlan harcosok eg Amon Amart-rajongó kötelező felszerelései. (július 7., kedd, 23:20)

MySpace

Az utóbbit (azaz a pogány, folkos blacket) képviseli a Rockmaraton egyik nagy visszatérője, a polkásított black metált játszó Korpiklaani. Ritkaság a metálvilágban, hogy egy zenekar mezei éttermi sramlizenekarból lesz a hörgős-hajrázós headbangelők kedvencévé - a Korpiklaani a '90-es években még mezei népzenész társaság volt, pontosabban duó - a Shamaani Duóból lett később a Shaman nevű zenekar. Ők váltottak nevet 2003-ban, és kezdtek ugyanazon az úton járni, akár a Rockmaratont ugyancsak megjáró norsk trollok. Teljesen új anyag tőük is várható lesz, hatodik lemezük (Karkelo) a nyáron jelenik meg. A Korpiklaani koncertje idején pintes korsók használata és mézsör fogyasztása erősen javallott. (július 8., szerda, 23:20)

MySpace

 

Borítékolhatjuk, hogy csütörtök este a malomvölgyi arborétum fölött sűrű, szürke felhők úsznak majd mélyen, szitálni fog az eső, a fákat pedig ellepik a varjak. Még egy kísértetekből verbuválódott, koporsót cipelő, gyászos lassúsággal haladó menet is előfordulhat. Különösen késő este, amikor színpadra lép a Rockmaratonon a brit death/goth/doom atyaisten, a My Dying Bride.

Bemutatni nemigen kell őket, a fanatikusok kívülről fütyülik még az albumcímeket is, kevésbé fanatikusok pedig nem fognak a színpad elé merészkedni. Közel húsz év fennállás, tíz stúdióalbum és számos más lemezipari nyalánkság köthető már a zenekar nevéhez, akik tökélyre fejlesztették az évek során lomhán hömpölygő, hörgésekkel és károgásokkal teletüzdelt halálmetáljukat. Zenéjük mellé a legelegánsabb és legművészibb pszicho-horrorok látványvilága és utalásrendszere kapcsolható a legkönnyebben: potyogó rózsaszirmok alatt, fekete selyem ágyon fekvő halott ara, lombjukat vesztett fák, varjúkárogás, szél csattogtatta ablaktáblák, rőt szemű kutyák csaholása, saját ereit felvágó fő- és mellékszereplők - a sort gond nélkül lehetne folytatni. A legtisztább, legmakulátlanabb death/doom vonalon maradt MDB néhány hónapja rukkolt elő új lemezzel (For Lies I Sire), de várhatóan régebbi nagy popslágerekkel is meglepi majd a vágóeszközöket gondosan otthon felejtő rajongókat. (július 9., csütörtök, 23:20)

MySpace

 

 

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres