Kiscsaládomnak elkezdett viszketni a szombat este, mozduljunk ki valahová...Ördögkatlanban tegnap voltunk Palkonyán (üdítős, de az este felejthetős)...nini...Domingoló Bácsi mosolyog a kanapén hagyott újságról! Újra elborzaszt a Pécsi Hírek nevű polgárjenőlap képszerkesztése, mintha készakarva az Önkormányzat imázsát akarná rombolni...de mire ezt istentudja hanyadjára végiggondolom már meg is van a családi program, irány a Szent István tér!

A Barbakánnál már esélytelen a parkolás, végül majdnem a Xavérnál sikerül találni parkolóhelyet, igaz Apuka több helyről is lemarad, de Apuka nem ideges, családi hajóval nehéz fürgének lenni - mentegetőzöm magamnak. Babakocsiki, fényképezőelő, nyalókabe, Kacsamamamostnemjön, autóbezár, irány-a-tér!

Fél órával a kezdés előtt a tér alsó és felső harmada kezd megtelni. Uncsi jazz szól, kivetítőn szponzorok mozdulatlanul, semmi nem történik ami fokozná az izgalmakat. Apropó szponzorok. Ismeri valaki a Pécsi Nemzeti logóját? Kíváncsi lennék hányan tudnák lerajzolni emlékezetből...vér cikin néz ki a többi profi logó között, aki nem tudja miaz, fel sem ismeri, a felirat olvashatatlan. Pódium üres, infrastruktúra adott, remek alkalom lenne, hogy néhány fiatal muzsikus bemutatkozzon és egy kis atmoszférával hangolja a közönséget a koncertre. Nem?

Rutinos nagymamák kempingszékkel érkeznek, több távolabbi városban élő ismerősbe is spontán belebotlunk, így jól telik az idő, pedig már lassan fél órás a csúszás. Ha van indikátora a szervezés minőségének, akkor talán ez az, nem tisztelnek meg minket, ennyit még a Metallica sem enged meg magának...miért csak vacak, egyperces, duplán lejátszott PR videóval ütik el az élét a késésnek ha tervezve volt? Mindenesetre a tömegből valahogy árad az az érzet, hogy most itt ez a hely nem vidéken van, talán nem is Magyarországon, és ez oldja a feszkót. Feltűnt valakinek, hogy a tér elején-közepén álló szobor virágágyással együtt eltűnt? Vajon hol lehet ilyenkor?

Viszonylag könnyen jó helyet találtunk, álldogálva várunk, miközben egyre jobban felkeményedik a tömeg körülöttünk...jön az elkerülhetetlen: „Piszilni kell!". Oké, fényképező vissza, palack be, táskacsere, gyerek pattan nyakamba, indulás kifelé. A legtávolabbi pontból indulva is 2 perc alatt kiérünk, köszönjük, hogy kisgyerekkel előzékenyek a népek, nincs áthatolhatatlan tömeg, bejáratnál családi tojtoj, „Kislányom a lyukba kell majd belepisilni...jó?"

Már fél kilenc a tömeg még mindig csak befelé nyomul, de fékezik őket a kordonnál...Hallga! már kezdődik is a Koncert! Gyorsan le az alsó kivetítőhöz...szegény parknövényzet, mindenki tökön-paszúron megy, mi csak egy kis csíkon vágunk át, ugyanis a lépcsőt lezárták, kerülni nagyon sok idő. Kislányom annyira várta már a zenét, hogy szó szerint a nyakamban táncol. Bemegyünk a tömegbe.

Néhányan nem találják még mindig a helyüket, de rajtuk kívül mindenki mozdulatlanul rátapad a kivetítőre, végül kislányom is abbahagyja a táncikálást, Domingoló Bácsi profin felvezeti az estet.

És akkor megáll a levegő és megcsap mindannyiunkat a Kulturális Hónalj- és Szájszag. Nem, ez kérem nem az a fajta mint a sörszagú Rockmaratonon. Ez parfümös, csinos, kellemmel és udvariassággal teli, emelkedett, exkluzív Kulturális Hónaljszag, melyet minden hétvégén szipákolni kívánunk! Ó...mióta várunk erre itt Pécsett! És tökmindegy lenne, hogy operán, filharmónián, szabadtérin, perfomanszon, akármin, csak verjen orrba minden évben tízszer-húszszor!

Kislányom mostmár tátott szájjal, mozdulatlanul bámulja a Sárgahajú Nénit, aki olyan csodálatosan énekli a Csingilyingiájiát...közben a szomszédság cibál vissza a valóságba, egy mocskosszájú némber nem fér a bőrébe mellettünk, mindenkinek beszól, aki meg mer moccanni körülötte, hiába, disznóknak gyöngyöt... Mi sem ússzuk meg, mikor kislányom teljesen elernyed, mennünk kell, én indulok törni az utat a félálomban levő gyermekkel, míg hátulról feleségem fedez...beszól a némber, de az asszonyt sem kell félteni, annyira beégeti a nőt, hogy minimum nem lesz ott maradása, de lehet, hogy az élete is fordulópontot vesz.

Hazafelé az autóban vonjuk az egyenleget, feleségem adja a komoly- és könnyűzenei koncertes tapasztalatait, én a fesztiválozós, rockámringeset, jóindulattal 7-8 ezer ember lehetett a téren, ebből kb. 15% lett volna fizetőképes vendég...de azért ez nem semmi. A fennmaradó ingyenkíváncsiskodók belekóstolhattak a valódi kultúrába, ugyan messzire van még a pesti léc - pláne a tőlünk nyugatabbra fekvő fejlettebb társadalmaké -, de alkothattak némi fogalmat. Meglett a nép viszonyítási alapja itt Pécsett, ahol a Sörmajális volt az elmúlt évek legmegmozgatóbb "kultúrrendezvénye". Nem tudjuk pontosan mennyi pénzt költöttek erre, biztosan sokat... nagyon nehéz feltörni az ugart. A helyszínen a biztosító-kiszolgáló infrastruktúra és szervezés pécsi viszonylatban profinak látszott, a képvágó rendszerint beállásban kapta el a kameramanokat, a csúszás, de leginkább a kihasználatlan figyelem viszont megbocsáthatatlan.

Az elsőhegedűs koncertmester 3 soros szólója Domingoló Bácsi nyitó produkciója közben nagyon halványra és hamiskásra sikerült, nem is értjük ezt a kognitív disszonanciát a Filharmonikusok fiatalos, profi kommunikációja és az átlagéletkora/tudása között. Valószínúleg vannak néhányan közülük, akik 20-30 éve gyakoroltak utoljára egy jót, miközben azóta is ők mondják meg a tutit.

A többiben sajnos már csak hangfoszlányok formájában volt részünk otthon a teraszunkon, mikor épp arról hozta a langyos éjjeli szellő a Kulturális Hónaljszagot.

Brávó! Éljen! Rajongunk! Lécci még több KultúrSzagot kérünk ide Pécsre, mindegy milyen ízűt!