2011-ben is FIKA
2011-ben is megrendezik a Fiatal Kortárs Állásfoglalások c. kiállítást. A FIKA első alkalommal 2009-ben mutatkozott be a Zsolnay Porcelánmanufaktúra felújításra váró épületében, ahol 38 a magyar társadalmat foglalkoztató kérdésekre és problémákra kritikusan reflektáló műalkotást láthattak az érdeklődők. 2010-ben a Munkácsy utcai egykori SZTK rendelőben kapott helyet a Kortárs Művészeti Utazó Biennálé, ahol nyolc ország tíz-tíz művészének munkáit láthatta a nagyérdemű. A tárlaton 10 magyar művész is bemutatkozott, akiknek alkotásait a 2009-es FIKA keretében láthattuk először.
A szervezők 2011-ben is autonóm teret kívánnak nyújtani minden olyan műnek, amely korunk egyéni, specifikus vagy általános problémáira akarja figyelmünket irányítani. A kiállítás kommunikációs teret biztosít majd azoknak a pályázati munkáknak, melyek legfontosabb értéke a kérdésfeltevés, és amelyek sokoldalúan mutatják be a szociális és politikai teret.
Az utóbbi évszázadok történelmi traumái és az utolsó két évtized alatt végbement átalakulás, az európai integráció és napjaink folyamatosnak tűnő krízise eredményezte szociális változások, az általános kiábrándultság vagy a nemzeti identitás kapcsán felmerült bizonytalanság olyan diskurzusokra késztet bennünket, amelyben a fiatal kortárs művészeknek is aktív szerepet kell vállalniuk - vallja a kiállítás kurátora, Stenczer Sári.
Ahogy az elmúlt években, 2011-ben is különleges alkotásokra számíthatunk, hiszen a kísérletező kedvű alkotók nem minden esetben a hagyományos képalkotó technikákat alkalmazzák. A korábbi kiállításokon helyspecifikus, interaktív alkotásokkal szembesülhettünk, melyek szinte provokálták a látogatókat a véleményalkotásra.
Kiállító művészek:
Kasza Gábor, Hory Gergely, Müllner Péter, Kis Vásárhely Csoport, Szabó Eszter, Pályi Nikolett, Erdei Krisztina, Vályi Péter, Bordás Boglárka, ÍvandCandie Lúzertrendie, Szabó Péter, Major Zoltán, Szekeres Ágnes, Makra Zoltán, pr-group, Ludman Éva, Bessenyei Kati, Bessenyei Kati, Horváth Dániel, eveline kusnyar, Antal Balázs, Borsos Lőrinc, navratil judit, Békési Ervin, Fabricius Anna, Paul Mutant, Szigeti G. Csongor, antimedia, Kállai András, Fajgerné Dudás Andrea Júlia, M.Páll Zoltán, Dezső Tamás, Radics Márk, Horváth Árpád, Kovács G. Tamás, Győrffy László, szalay péter
(A fényképek a 2009-es FIKA kiállításon készültek)
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lilire szavazok! Tarján László 2012.05.22 (08:16)
- Nekem ez a rajz tetszik Örkényi Jozsef 2012.05.21 (22:48)
- DITTRICH LILIKE rajza a Judit néni 2012.05.21 (20:25)
- Dittrich Lili Dufner Linda 2012.05.21 (17:22)
- <br /> <br kollárné Zsír Mária 2012.05.21 (11:33)
- Bánkuti Roza rajzára Budaváriné Herbert Viktória 2012.05.21 (11:29)
- Kaposvár, Hóvirág u.28. Fekete Wieslawa 2012.05.21 (11:25)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:16)
- Dittrich Lili Brodmann Tibor 2012.05.21 (11:15)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:15)



























