Frankofon Hét Programja

PDF letöltés
Nyomtatás
Részletes program

Március 16. 22.00 Szenes Klub (Ifjúság útja 6.)  La Fanfare en Petard koncert

Hat főből álló, pirosba és feketébe öltözött robbanásra kész csapat. Céljuk, hogy megnevettessék, megtáncoltassák és dalra fakasszák a közönséget, megspékelve humorral és mindent beleadással / elszántsággal.

Szabad improvizációk sorrendnélküliséggel, a zenekar egyengeti útját, saját, egyedi stílusirányzat kialakításával: egy igazi Fesztiváli-Bomba!

Ez a határozott, energikus és finoman kellemetlenkedő hatfős csapat olyan egymást ütő, zenei műfajokat keresztezett, mint a Ragga, a Ska, a Funk, a Hip és a Dub.

Március 17. 14.00 Köztársaság Téri Általános Iskola

Ki tud többet Párizsról?

Civilizációs verseny általános iskolás, franciául tanuló gyerekek számára, akik két csoportban mérhetik össze tudásukat: 11 éven aluliak és felüliek. A résztvevők, amíg a zsűri kijavítja a feladatsorokat, vetélkedőkkel, dalocskákkal szórakoztatják majd egymást.

Információ és jelentkezés az Alliance Française-ben: 72/22-44-44

pecs@af.org.hu

Március 18. 20.00 Uránia Mozi  Frankofon Filméjszaka

Többéves hagyománynak teszünk eleget az újabb filméjszaka megszervezésével. Az idei téma a fények, a fiatalság és a szerelem városa, Párizs lesz. Műsoron a francia, kanadai, svájci és újdonságként román filmgyártás remekművei láthatók magyar, angol illetve francia felirattal. Az utolsó film után kávéval, croissant-nal várjuk a kitartó filmkedvelőket.

Március 19-22. Ifjúsági Ház

20. Francia Nyelvű Középiskolás Színjátszó Fesztivál (Ftlf)

A nemzetközi rendezvényen az 500 magyar középiskolás mellett, Csehországból, Montenegróból, Törökországból, Spanyolországból, Algériából és Romániából érkező diákok is résztvevői a fesztiválnak.

Megnyitó: 19-én 14.00

További információ: Vatai Éva, vataie@freemail.hu

Március 20. 18.00 Kossuth Filmszínház, Mohács

A Cantabile Vegyeskar (Dunkerque, Franciaország) és a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar estje

A Cantabile vegyeskar 22 éve alakult azzal a céllal, hogy a francia népdalokat népszerűsítse. Programjuk olyan francia énekesek, zenészek és zeneszerzők dalaiból áll, mint Jacques Brel, Edith Piaf, Serge Gainsbourg, Joe Dassin, Renaud vagy Julien Clerc.

A Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar 1977-ben alakult. Karnágyuk dr. Hoppál Péter 11 éve vezeti az együttest.

Március 21. 21.00 Ifjúsági Ház Santa Macairo Orkestar - koncert

Alternatív fúvósok, de egyben jellemző rájuk a ska roots, a balkáni speed, a kocsmai punk vagy a New-Orleans-i destroy brass band. Az együttes zenei világát átfogja az univerzalizmus, a humanizmus és a spirituálitás.

Populásris táncos-mulatós báli zene és az örökzöld folklore keveredése, amely jól megizzasztja és megörvendzteti a közönséget. Muzsikájuk kapocs a ritmusos trópusi és a kárpáti underground között!

Március 21. 10.00 48-as tér

Pétanque verseny - Frankofon Kupa

Idén is a Pécsi Pétanque Egyesület szervezésében kerül sor a versenyre, amelyre 2-3 fős csapatok jelentkezését várjuk. Aki még nem ismeri a játékot, annak is érdemes lesz ellátogatnia a helyszínre, hiszen ez a tipikus dél-francia golyójáték nemcsak gallföldön, hanem hazánkban is egyre népszerűbb. Könnyen elsajátítható és egyben remek alkalom a társas, családias együttlétre.

További információ: pecs@af.org.hu

Március 23. 21.00 Café Dante

Zat koncert

Egy igazi nemzetközi zenekar (francia, lengyel román, magyar) vegyes zenei ízlésvilággal, dallamos, énekes muzsikával. Az együttes mellett fellép Steve Louvat belga gitárművész, valamint a Psycho Mutants zenekar, a pécsiek egyik jól ismert kedvenc csapata.

Március 24. 20.00 Café Dante

Rendez-Vous - Költészeti és sanzon est

Az est folyamán bepillantást nyerhetünk a kortárs költészetbe - a művészet és a zene tükrén keresztül -, frankofon költők, fiatal, tehetséges zenészek, színészek társaságában.

Március 25. 14.00 Pécs 2010 Menedzsment Központ (Mária u. 9.)

La Plume D'or 2009 - Aranytoll 2009

Fogalmazási verseny franciául tanuló diákok részére

A Francia Szenátus és a Francia Nyelv Védelméért Egyesület által szervezett nemzetközi, francia nyelvű fogalmazási versenyre a nyelvet emelt szinten tudókat várjuk. A versenyt a világ számos országában megrendezik, a győztes 2009. márciusában elutazhat a Fények Városába, ahol részt vehet az ottani frankofon hét rendezvényein.

Információ és jelentkezés az Alliance Française-ben: 72/22-44-44

pecs@af.org.hu

Kapcsolattartó: Alliance Française
Kapcsolattartó(k) e-mail címe: pecs@af.org.hu
Kapcsolattartó telefonszáma: +36-72/22-44-44
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres