EKF megnyitó előtt - 2. nap
Az előző naphoz képest péntken semmi különös nem történt a felkészülés során. A nyilvános próba, ami a rossz idő miatt végül a Nagy Lajos Gimnázium sportcsarnokában volt, még kevesebb nézőt vonzott, mint csütörtökön. Persze nincs ezzel semmi baj, ennyivel kevesebb pécsit kerülget az a furcsa érzés a gyomrában, amit a látottak után érezni. Helyzetjelentés és elmélkedés, a margón is túl.
„Január 8., (péntek)
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem - BTK bejárat (Ifjúság útja 6.)
(Nagy Lajos Király, Reneszánsz, Török kor)
Nagy Lajos király korszaka, 1367-ben egyetemet alapított Pécsett.
Reneszánsz: Magyarország első egyeteme, Janus Pannonius a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője.
Török kor: a hódoltságtól egy teljesen más kultúra feltörése, majd integrálódása a magyar, ezen belül a helyi kultúra szövetébe"
Az időjárás pénteken nem volt kegyes a szervezőkkel, így az egész happeninget a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gináziumába evakuálták. Ezzel az információval persze többen már csak az eredetileg meghirdetett helyszínen szembesültünk. Nem maradt le senki semmiről, az egymást váltó diákcsoportok láthatóan végig jól szórakoztak: az ünnepi események egyik vezérfonalát alkotó Bab Társulat animálásának köszönhetően. Olyan lelkesen vettek részt az eseményekben, mintha a nem is kemény tüke gyerekek lennének, hanem mondjuk hamelniek. Mondjuk kérdéses, hogy mit jegyeztek meg abból, hogy a nagy napon mi is lesz a dolguk, de legalább jól érezték magukat. A helyi újságírók továbbra is láthatóan lubickolnak a zavartalan munkában, de vasárnap már 250 sajtómunkás figyeli árgus szemekkel az eseményeket, és nem biztos, hogy közülük mindenki ennyire megértő lesz. Külföldi kritikusok már most is akadnak. Mindenesetre az óriásbábok készen állnak, noha olyan apró technikai részleteket, hogy a fehér felületek kívülről vagy belülről lesznek-e megvilágítva, nos tegnap ezt még a résztvevők sem tudták teljes biztonsággal megmondani.
És amúgy is: a megnyitó több szereplőjével beszélgetve az volt az érzésünk, mintha nem minden részlet lenne pontosan kidolgozva. Legalábbis nem mindenki tudja pontosan a dolgát. A szervezők elfelejtettek egy-két apró részletről felvilágosítani a résztvevőket, vagy épp az utolsónak tűnő pillanatban sikerült értesíteni őket. És igaz, hogy a városuk iránti lelkesedésből teszik, amit tesznek, de még ennek tudatában is nevetségesnek tűnik a megítélt tiszteletdíj, a 80 milliós költségvetéshez képest. Az egész műsor során élőzenét csak a Pécsi Vasutas Fúvószenekartól hallhatunk, a többiek nagyrészt kaphatóak voltak a playbackre, de akadt azért tökös reakció is. Hogy részletes program egyelőre nincs, csak nevek, az meg ne legyen gond, legalább mindenki izgulhat.
A szervezés(legalábbis az érdeklődőket közvetlenül is érintő vonatkozásai) miatt aggódni nem kell: az utcák megfelelően le lesznek zárva, WC-re menni lehet, a mesterlövészek lesben állnak és tényleg semmi ok a pánikra: a lacikonyha is már régen ott van.

A szombati előkészületekről nem lesz anyag, a mi tűrőképességünknek is van határa...
(A jelenleg zajló esseni megnyitóról, amin pl. Barroso is részt vett itt lehet olvasni. Hozzánk biztosan érkezők névsorán Bajnai Gordont, Hiller miniszter urat és, hogy ne legyen annyira belterjes a dolog, Nebojsa Bradic, szerb kulturális minisztert is megtaláljuk.)
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
3előző napiban vannakelőző napiban vannak képek róla... Erre válaszolt
-
2Tudjátok, hogy mit mondokA mesterlövészek is benne vannak a költségvetésben?
-
1A papircsákós lepedősA papircsákós lepedős gyerekek megvoltak ? Bama.hu képein jókat nevettem .
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lilire szavazok! Tarján László 2012.05.22 (08:16)
- Nekem ez a rajz tetszik Örkényi Jozsef 2012.05.21 (22:48)
- DITTRICH LILIKE rajza a Judit néni 2012.05.21 (20:25)
- Dittrich Lili Dufner Linda 2012.05.21 (17:22)
- <br /> <br kollárné Zsír Mária 2012.05.21 (11:33)
- Bánkuti Roza rajzára Budaváriné Herbert Viktória 2012.05.21 (11:29)
- Kaposvár, Hóvirág u.28. Fekete Wieslawa 2012.05.21 (11:25)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:16)
- Dittrich Lili Brodmann Tibor 2012.05.21 (11:15)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:15)








