Eheti - 12. mozihét
Egy napos késésben vagyunk ugyan, de végre felocsúdtunk a hét filmsokkjából, és mégiscsak megemlítjük az aktuális mozifilmeket. Ajánló azoknak, akik még tudják milyen érzés hat méteres vásznon nézni a filmeket és emlékeznek a székszomszéd idegesítő kukoricazabálására. E heti.
Uránia
Ahogy szinte minden héten, a belváros legnagyobb mozija most is kedvez a kicsiknek, családoknak. A Sárkányvadászok című animációs mesében, ahogy a címe oly' pontosan megjelöli sárkányokkal, varázslókkal, lovagokkal találkozhatunk ebben a francia-német-luxemburgi alkotásban. Úgy tűnik nincsen hét magyar vonatkozású film nélkül: az Elveszett személyek körzete esetében egy kicsit csodálkozunk is hogy nem az Apollóban találkozunk vele először. Egy családi drámát mesél a szintén koprodukciós alkotás, melyben szerelmi háromszög, a bevándorló vendégmunkások problematikája is felszínre kerül, a kritikák szerint igen költői eszközökkel. A hét legnagyobb filmes durranása nagyon megragadta a korszellemet. A válság hatására, hogy is mondjuk felélénkült munkaerő piaccal pontosabban a kirugás részével foglalkozik. Jason Reitman eddigi munkásságát elnézve bátran állítható hogy a Coen-testvérek sajátos humorukkal karaktereikkel szinte stílust teremtettek. Ez látszik az Egek ura c. fimre is, ami az idei Oscardíj-átadó legnagyobb vesztese(hat jelölésból nulla díj).
Apolló
A másik belvárosi mozi a profiljától egy kicsit elütő alkotással egy igazi nagyköltségvetésű történelmi filmmel csalogatja a látogatókat. A Római Birodalom végnapjaiban játszódó Agora egy hősies küzdelemről szól, a kereszténységről is elárulva egy-két kevésbé hangoztatott tényt. További újdonság a műsoron az Itt is, ott is, ami egy new yorki férfi kalandjait meséli el Szerbiában, az alkotók szándéka szerint, vicces felfogásban. A Milarepa egy messzi ország legendás történetét meséli el, jó sokáig is tartott, amíg elért hozzánk a 2006-os bhutáni film. Továbbra is műsoron az Apollóban a Bibliotheque Pascal és a Pánikfalva is.
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
1pánikfalvaLassan levehetnék a műsorról ezt a "filmet", volt hozzá szerencsétlenségem, rémes volt. )-:
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lilire szavazok! Tarján László 2012.05.22 (08:16)
- Nekem ez a rajz tetszik Örkényi Jozsef 2012.05.21 (22:48)
- DITTRICH LILIKE rajza a Judit néni 2012.05.21 (20:25)
- Dittrich Lili Dufner Linda 2012.05.21 (17:22)
- <br /> <br kollárné Zsír Mária 2012.05.21 (11:33)
- Bánkuti Roza rajzára Budaváriné Herbert Viktória 2012.05.21 (11:29)
- Kaposvár, Hóvirág u.28. Fekete Wieslawa 2012.05.21 (11:25)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:16)
- Dittrich Lili Brodmann Tibor 2012.05.21 (11:15)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:15)








