Az elveszett levél
Az elveszett levél
elveszett vígjáték két részben
Ion Luca Caragiale után és Rusznyák Aladár elveszett nyersfordítása alapján írta Mohácsi István nomeg Mohácsi János
Egy elveszett koncepció:
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél című darabja abban a magyar néző számára úgyszólván ismeretlen helyzetben játszódik, amikor piszlicsáré magánügyek határozzák meg egy város, egy ország sorsát, és földhözragadt, személyes, helyi érdekek illetve olümposzi magasból érkező párthatározatok irányítják a helyi kisközösségek életét. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt az egzotikumot valahogyan érthetővé tegyük, közelebb hozzuk a hazai közönség számára.
A Caragiale-dramaturgiát konzekvensen végigvisszük, és a szerzővel nem is annyira ellentétben, ám az írott anyaggal szemben megkíséreljük a darab végét a dürrenmatti 21 pont szellemében meghatározni, amely szerint egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be. Nyelvileg is átfésüljük a darabot Mohácsi Istvánnal közösen, Rusznyák Aladár nyersfordítása alapján. A darab jelzésszerű tömegjeleneteit élővé és a cselekmény szövetét átitatóvá tesszük, ahogyan a politika is belehatol a magánszféra legintimebb pillanataiba is. Formailag Kovács Márton népi gyökerű zenéje fogja így átitatni az előadást. A színpad – Fodor Viola díszlete és Remete Kriszta jelmezei – most se 19. századi román, se 21. századi magyar, hanem egyedi, önálló világot sugallanak majd.
Rendező: Mohácsi János Érdemes művész
Szereplők:
Az elveszett levél
Kovács Zsolt
Herczeg Adrienn
Pál András
Urbán Tibor
Zayzon Zsolt
Szabó Vera
Ottlik Ádám
Pilinczes József
Märcz Fruzsina
Vidákovics Szláven
Lipics Zsolt
Tóth András Ernő
elveszett polgárok, elveszett nagyközönség, elveszett választók:
Schum László, Czéh Dániel, Farkas Szabina, Víg Diána, Juhász Gerda, Dargó Gergely, Lőrincz Adrienn, Nagy Dóra, Inhof Kornél, Katona Zoltán, Háber László
elveszett zenekar:
Kovács Márton, Rozs Tamás, Károly Zoltán, Bardóczi László, Barkó Nagy György, Harteinstein Dániel
zene Kovács Márton
díszlettervező Fodor Viola
jelmeztervező Remete Kriszta
súgó Juhász Piroska
ügyelő Háber László
ügyelő Krajcsovics Csaba
asszisztens Markó Rita
asszisztens Kiss Hédi
Jegyárak:
Nagyszínház 1. rendű 2500- Ft.
Nagyszínház 2. rendű 2100- Ft.
Nagyszínház 3. rendű 1250- Ft.
Időpontok:
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)








