László Hortobágyi– Gayan Uttejak Orchestra

PDF letöltés
Nyomtatás
Rövid ismertető, info.

A GUO zenéjében nem létező, mitologikus világok zenéi és az Európán kívüli magas kultúrák zenei hagyományai ötvöződnek egy lehetséges, de a megvalósult világzenétől gyökeresen eltérő, globális, ámde virtuális zenei nyelv kialakításának gyakorlatával.

GUO Kaleidoszkóp 2009

„Egy koncert, mely akusztikai kaleidoszkópja révén egy párhuzamos, de nem létező világegyetem fraktálnyálkás érintésével jutalmazza hallgatóit a globális Guo-sangha előadás által generált synhalagna állapotában. Itt a résztvevő egyedek az akusztikai mutáció révén kerülnek - mint bodhiszattvák - az evolúciós törzsfa gradiensén keresztül egy magasabb aurálgenetikai kaszt teraszművelésű kertjében létező paradicsom világába, mely kiválasztottság egyben az önkorrekciós tudatmódosulás révén előállott morális imperatívusz kötelezően végigzarándokolt ösvényét jelöli ki a részvevő avatárok számára.

A paradicsomi ígéret kapuszárnya angyali lángpallosként vetül a Guo Éden auraleidoszkópikus horizontjára, hogy az általa megvilágított térség minden betérőt a szellemi bölcső és bárka világokon túli melegóceán magzatvíz-hullámzása révén ringassa az örökléthez hasonló állapotba.

Itt valósul meg a zene neuronparoxismusa által kiváltott valós és transzcendens biológiai lét, ahol az első bizonytalan lépések - a jelenlegi evolúciós törzsfa fejlődését meghaladva - megtehetők a transzhumán kultúrák végtelen térségei felé."

(Encyclopaedia Guolactica)

Hortobágyi László - rudra-vina, sitar, surbahar, computed mémesis
Mótyán Tibor - tablá-tarang, tablá, jidaki,
Kosztyu Zsolt - basszus, samplerek, effektórium
Nádházi Tamás - dob, gong, samplerek, harmónium
Kazár Fatima - mozgó kép

Crew:
Náray Márton
Littmann Tamás
Haász Ferenc
Pintér Anita

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
  • Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
  • 2007 uANWHpkEkn 2012.05.24 (05:34)
  • 2007 swjYzbLqOXgxus 2012.05.24 (05:32)
  • 2007 pwKTPFIlblPSo 2012.05.24 (05:29)
  • 2007 zqQPHgMj 2012.05.24 (05:23)
  • 2007 TfHucEKeMciAT 2012.05.24 (05:21)
  • 2007 CKMhyGpOciNUoLa 2012.05.24 (05:13)
  • 2007 pDOitJNaDvncI 2012.05.24 (05:12)
  • 2007 doSrYeqaU 2012.05.24 (05:08)
 
Webshop
A kosár üres