„FELEJTHETETLENEK VAGYUNK” Víg Mihály koncertje
Víg Mihály a 80-as évek hazai underground áramlatának egyik kulcsfigurája. A dalszerző-gitáros-énekes a Balaton együttes frontembere, a Trabant meghatározó tagja, de játszott az Európa Kiadó-tagokkal is. Szerepelt Xantus János Eszkimó asszony fázik című kultikus filmjében, Tarr Béla alkotásaiban (ezekhez kísérőzenét is írt), Müller Péter Iván Ex-Kódexében és a Gothár Péter rendezte Megáll az időben.
Zenéje a 80-as évek – főként egyetemista és a „sorból kilógó” – fiataljainak megcsömörlött-depresszív életérzését tükrözi: egyfajta passzív szembenállást a fennálló renddel, a társadalmi konvenciókkal, az intézményesített zenei áramlatokkal. Vagy még inkább kívülállást: kívül a társadalmon, a kispolgári értékrenden. Víg Mihály ennek a kívülállásnak is inkább a statikus vonalát képviseli. Méltatói szerint „kevesen írtak nála szebb szomorú számokat Budapesten. Biblikus-filozofikus szövegei a fájdalom olyan tömény és magasztos esszenciái, hogy az nem depresszióba kerget, hanem katarzist vált ki.” „Művészetet csinált melankóliájából, erőt merített enerváltságából, sanzonszerűen finom vagy rockosabb dalokba öntötte dühét.”
Koncertjén időutazást tehetünk a 80-as évekbe – a mai negyvenesek nosztalgiautazás gyanánt, a fiatalabbak pedig egyfajta egzotikus, ám veszélytelen kalandtúraként egy letűnt kor alternatív kultúrájába.
A koncert a Kelet-Nyugati Átjáró Fesztivál "A Balaton mint kelet-nyugati átjáró 1989 nyarán" c. tematikus blokkjának kísérőprogramja a Pécsi Kulturális Központ és a Művészetek és Irodalom Háza közös rendezésében. Belépődíj: 600 Ft
Időpontok:
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- 2007 uANWHpkEkn 2012.05.24 (05:34)
- 2007 swjYzbLqOXgxus 2012.05.24 (05:32)
- 2007 pwKTPFIlblPSo 2012.05.24 (05:29)
- 2007 zqQPHgMj 2012.05.24 (05:23)
- 2007 TfHucEKeMciAT 2012.05.24 (05:21)
- 2007 CKMhyGpOciNUoLa 2012.05.24 (05:13)
- 2007 pDOitJNaDvncI 2012.05.24 (05:12)
- 2007 doSrYeqaU 2012.05.24 (05:08)








