A kölyök

PDF letöltés
Nyomtatás
Rövid ismertető
Világhírű filmből musicalt írni mindig komoly kockázatot jelent, de hogy érdemes vállalni, mindennél jobban alátámasztja az elkészült, és általunk bemutatott mű.

Chaplin az 1921-ben bemutatott film alapötletét saját életéből vette. Az általa megalkotott csetlő-botló, mindig jót akaró, de örökké pórul járó kisembert saját tapasztalatai, élményei alapján formázta meg, keltette életre. Hogy megértsük, érdemes megismerni gyermekkorát.

A Chaplin-család felmenői között találunk angolt, franciát, spanyolt és cigányt is. Apja Charles Spencer Chaplin, ír származású vaudeville-színész, anyja Hannah Hill, szintén a színházi szakmában dolgozott, music-hall énekesként kereste kenyerét, anyja húga szubrettként működött. Egy éves sem volt a kis Chaplin, mikor apja elhagyta a családot, anyja – féltestvérével, Sydney-vel együtt – nagy nehézségek árán, egyedül neveli. Öt éves sincs, mikor anyja elveszti a hangját, Charlie - aki akkorra kívülről tudta a szerepet - beugrik helyette, és énekével óriási sikert arat. Anyja nem tudta elviselni színpadi karrierje végét, pszichiátriai kezelésre szorult, a két gyerek a lambethi menhelyre került, onnan a Hanwell Árvaházba, majd ismét Lambethbe veti őket sorsuk.

Chaplin gyermekkora nagy szegénységben, nyomorban, éhezéssel és rengeteg szenvedés közepette telt el. Sokat nélkülözött, az utcán tengette életét, minden munkát elvállalt, amit el tudott végezni. Volt kifutófiú, újságárus, nyomdász, készített játékokat és azokat árulta, hogy fenn tudja tartani magát. Iskolába keveset járt, éppen csak írni, olvasni tanult meg. Korán kitűnt színészi képességeivel, tíz évesen már színpadon játszott, később a 8 Lancashire fiú nevű tánccsoporttal járta az országot, majd bekerült Fred Carno pantomim-társulatába. Világhírű színészként sem feledte nyomorúságos gyerekkorát, és elsőszülött fiának korai halálát. A kölyök-ben saját emlékeire alapozva alkotta meg a Jackie Coogan által játszott figurát.

Nagy Tibor zenéje – túl azon, hogy mesterien idézi a régi kor hangulatát – tökéletesen illeszkedik az előadás modern dramaturgiájához, hiszen Pozsgai Zsolt szerencsés kézzel nyúlt a történethez, úgy bővítette azt, hogy bemutathassa a hollywoodi létezésformát, a film-nagyipar központjának, az álomgyárnak belső világát is. Az eredeti történetet úgy alakította át, hogy annak „édes-bús” jellege nem változott, de többet tudunk meg Chaplinről, a régi korról és magunkról is.

Időpontok:

Péntek
19:00 - 21:30
Péntek
19:00 - 21:30
Szombat
15:00 - 17:30
Szombat
19:00 - 21:30
Péntek
14:30 - 17:00
Péntek
19:00 - 21:30
Szombat
15:00 - 17:30
Szombat
19:00 - 21:30
Vasárnap
19:00 - 21:30
Péntek
19:00 - 22:00
Szombat
15:00 - 18:00
Szombat
19:00 - 22:00
Szombat
15:00 - 18:00
Szombat
19:00 - 22:00
Péntek
15:00 - 18:00
Péntek
19:00 - 22:00
Szerda
19:00 - 22:00
Szombat
19:00 - 21:30
Vasárnap
15:00 - 17:30
Vasárnap
19:00 - 21:30
Kedd
19:00 - 21:40
Kedd
19:00 - 21:40
Vasárnap
15:00 - 17:40
Vasárnap
19:00 - 21:40
Szombat
15:00 - 17:40
Szerda
19:00 - 21:30
Kedd
19:00 - 21:30
Kedd
19:00 - 22:00
Szerda
19:00 - 22:00
Szombat
15:00 - 18:00
Szombat
19:00 - 22:00
Csütörtök
19:00 - 22:00
Vasárnap
19:00 - 21:00
Csütörtök
19:00 - 21:00
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres