A Minőség ablakai - 20. századi és kortárs alkotások a Zsolnay Negyedben
Vannak kétségeink, hogy jellegükben a mostanihoz hasonló kiállításokkal érdemes megtölteni a Zsolnay Negyedben található új kiállítóteret, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a Pécsi Galéria mekkora összegből gazdálkodik három helyszínének megtöltésekor, akkor egyenesen megvalósult csodá(k)ról beszélhetünk. A tárlat lehet, hogy nem a legjobban illeszkedik a tér kívánalmaihoz, de attól még egy rendkívül színes és - ahogy az az álszerenység nélkül, találóan választott címadásból is látszik - rendkívül színvonalas kiállítást tekinthetünk meg.
A Kiscelli Múzeumban a Budapesti Történeti Múzeum két főosztálya található. Az Újkori várostörténeti gyűjtemény a főváros újkori tárgyi emlékeinek leggazdagabb tárgyi gyűjteménye, míg a képzőművészeti emlékeket a Fővárosi Képtár mutatja be. Már a XIX. század végén felmerült egy olyan fővárosi gyűjtemény kialakításának a gondolata, amely tudatosan felvállalja a kortárs művészet támogatását, műtárgyak gyűjtését, vásárlását. A Fővárosi Képtár létrehozásától kezdve a fiatal tehetségek támogatását tartotta szem előtt, miközben semmilyen művészeti irányzatnak nem hódolt be. Az 1970-es évektől elkezdődött a meglévő anyag hiányosságainak pótlása és tudatos fejlesztése, a kortárs művészet teljeskörű bemutatására való törekvés. Így jöhetett létre az évek során ez a rendkívül színes gyűjtemény, ahol tízezernél több festmény, szobor, grafika található és miközben a Múzeum több jelentős ipartörténeti és képzőművészeti gyűjtemény bemutatásának helyszíne is.
A mostani válogatást Simon Magdolna művészettörténész állította össze. A Barabás Márton, Barcsay Jenő, Czóbel Béla, El Kazovszkij, Ficzek Ferenc, Halász Károly, Helényi Tibor, Keserü Ilona, Kmetty János, Martyn Ferenc, Ország Lili, Pinczehelyi Sándor mellett további kb. 60 művész munkáit bemutató tárlatot a Kiscelli Múzeum igazgatója, Fitz Péter nyitotta meg. A kb. 130 alkotás együttes érteke több mint 600 millió forint.
A Minőség ablakai július 19-ig, hétfőtől szombatig, 10 és 18 óra között, vasárnap 12 és 18 között tekinthető meg. Kedd szünnap. A belépő 600 Ft, vasárnap ingyenes.
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)


















































