Erős színek, oldott formák - a Nyolcak kiállítása Pécsett

ILP
|
2010. december. 09., csütörtök 18:29
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A Nyolcak centenáriumi kiállításának a Modern Magyar Képtár ad otthont péntektől. Az EKF-évad egyik utolsó és kétségtelenül az egyik legszínvonalasabb közönségcsalogató kiállítása december 10. és március 27. között várja az érdeklődőket.

 

A Nyolcak elnevezésű  csoportosulás tagjai (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstock Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos) fiatal festők voltak, akik a 20. század elején elsősorban a francia modern művészettől vezérelve teremtették meg saját stílusukat. 1909-ben, első sikeres budapesti kiállításuk fordulópont volt a magyar művészettörténetben. Korábban nem volt arra példa, hogy egy olyan fiatal művészcsoport álljon a nagyközönség elé, akiknek munkássága illeszkedett a legmodernebb nemzetközi irányzatokhoz. A Nyolcak tagjaira Cézanne és Matisse művészete volt nagy hatással, mely jól kitűnik képeik erőteljes színeiben, oldott formáiban.

A Nyolcak három jelentős kiállítását magas színvonalú kulturális rendezvények kísérték, olyan művészek és gondolkodók aktív részvételével, mint Ady Endre, Bartók Béla, vagy Lukács György.

A Modern Magyar Képtárban három szinten a csoport három kiállításának anyagát nézhetik meg az érdeklődők, kiegészítve a tagok 1910 körül készült alkotásainak reprezentatív válogatásával. A kiállítás fontos célja, hogy a Nyolcak művészetét integrálja a korabeli Európa modern irányzatai közé. A tárlathoz kapcsolódóan irodalmi és zenei programok is kapcsolódnak, valamint múzeumpedagógiai foglalkozások is indulnak.

A hatalmas mennyiségű  alkotás befogadása hosszabb időtartamot igényel, másfél-két órát érdemes rászánni a 20. század elején élő legjelentősebb alkotók pécsi kiállítására.

A kiállítás kurátorai: Barki Gergely, Molnos Péter, Passuth Krisztina, Rockenbauer Zoltán és Sárkány József.

Jegyárak:

Felnőtt: 2000 Ft
Diák, nyugdíjas: 1000 Ft

 

A Nyolcak kiállítása Pécsett

Időpontok:

Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Helyszín: Janus Pannonius Múzeum - Modern Magyar Képtár

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres