De ez ma már nem döbbenetes, maximum a hehezeten röhögünk. A döbbenet az, hogy ez a négy színész újságpapírból épít magának világot, használja, hajtogatja, eszi, ragasztja, vágja, tépi, hurkapálcára tűzi, dobálja, galacsinbombát csinál belőle. A variációk száma végtelen. A jócskán ólmozott papír már a kezdet kezdetén is lakomává válik, Übü papa (Orosz Ákos) és Übü mama (a számos további szerepet felöltő Lendváczky Zoltán) groteszk-gúnyos duója egyszerre szállítja a Jarry-darab eredeti bornirt stílusát és azt a ráillesztett réteget is, amivel Balázs Zoltán rendező tudatosan segít értelmezni nekünk, nézőknek a darabot.

Ehhez viszont fontos ismerni a darab előtörténetét: Jarry diákfejjel hozta létre az önző, kapzsi, falánk, rosszindulatú uralkodó alakját, akit egy tanáráról mintázott. A diákcsíny minősített esete ez - ritkán kerül gúny célpontjává tett tanár az irodalomtörténet nagy alakjai közé. A Maladype Színház rendezése pedig meg is őrzi Übüt annak, ami eredetileg volt - diákcsínynek, egyszerű szertelenkedésnek. A darab csak ürügy, ahogy Fáy Miklós válogató fogalmazta meg a POSzT műsorfüzetében - ez a négy fickó bármelyik dráma szövegéből kihozná ugyanezt az idétlenkedést, legföljebb nem reflektálna ilyen direkten a darab elképzeléseire.Orosz Ákos éppolyan egyszerűen lehetne Hamlet vagy Peer Gynt abban az odúban, a három további szereplő pedig éppolyan játszi könnyedséggel játszaná el a további szerepek teljes listáját.

Mert Übü, az csak egy van. A többiek viszont három személybe szorultak bele, számtól függetlenül. Az Übü mamát alakító Lendváczky gond nélkül testesíti meg Vencel király feleségét, Rozamundát, és az Übüre támadó medvét is. Páll Zsolt egyszer paraszt, egyszer hírnök, egyszer hurakpálcákból és papírdarabkákból eszkábált vendégsereg vezetője Übü lakomáján, többnyire azonban Bugrisláv királyfi, a meggyilkolt Vencel király fia, és az oroszok cárja is. Tompa Ádám többnyire Poszomány szerepében látható, papírbajuszban, vagy Vencel királyként, papírból ragasztva koronát a fogaira, de előfordul többes számban is, mint "tanácsosok". Nem esik nehezünkre beazonosítani őket, könnyedén váltanak és ugyanolyan könnyedén teszik érthetővé a váltást. Annyira erős a játék, annyira intenzív a hatás, hogy papírhegytől függetlenül kirajzolódnak a jelenetek helyszínei, egy kút, egy trónterem, egy csatával tüzdelt vár, egy kopár hegyoldal. De mindegyikben ott van a komikus, kikacsintós felhang is.

A Maladype nyílt próbákon keresztül jutott el a darabig. Az Übü királyt egészen a genezistől követhették végig az érdeklődők, akár segítve is a munkát, adagolva a poénokat, reagálva egyik-másik mozzanatra. Balázs Zoltán a színházról alkotott felfogásunkat is próbálja megújítani, a műhelymunkából brainstormot csinál, kitárja a kapukat a leendő befogadók előtt még jóval mielőtt színpadkész lehetne a darab. Talán elősegíti ezzel magát a színpadkészséget, talán épp akadályozza az igazán kiforrott darab létrejöttét. A színészeken azonban sok múlik, és ők jól veszik az akadályokat, szemmel láthatóan.

Hogy teljes legyen a szatíra, a darab még napjainkra is reflektál, az újságokon keresztül. Bár annyit és annyiszor nem olvasnak fel lapokból a színpadon, amennyi az előzetes kritikák alapján várható, sírvaröhögős szatírává kerekedik a nemesek kivégzése: hurkapálcára tűznek fel sorban a lapokból kivágott fényképeket, először magát a darabokat válogató Fáy Miklóst, de előkerül Liptai Claudia és Diego Maradona is. Bugrisláv királyfit Győzike fotójával helyettesítik, amit keresztbe felragasztanak Poszomány mellkasára. Még arra is jut energia, hogy a közönséggel foglalkozzanak az egyébként meglepően színpadra zárt darabban: egy alkalmi tüsszentésnél egy emberként fordul arra négy fej a jelenet közepén, majd egyszerre mondják: "egészségére".

Az eddigi versenydarabok sorában az Übü király a legelevenebb előadás, a legkevesebb közhellyel, a legmeglepőbb díszlettel és kellékekkel (a kettő itt tulajdonképpen ugyanaz), a legelemibb alakításokkal. Aki látta, nem tudja kiverni fejéből Orosz Ákost, aki másfél négyzetméteren tör, zúz, csapkod, csattan a falnak, esik a mélybe, áll föl, ujjong, zabál, grimaszol, vigyorog, kivégez, felnégyeltet, kardpárbajt vív, lovagol, elesik lovával, retteg a medvétől majd harcol vele... egy órán keresztül leköti a figyelmet, a többiek csak neki adják fel a labdákat. Miközben ők hárman is sokkal többek epizódszereplőknél. Az ötödik szereplő pedig maga a papírhegy, amiből jócskán fogyott az előadás során. A "szahar" az Übü esetében maximum töltelékszóként szerepelhet, nem jelzőként.

(A képeket a maladype.hu-ról loptuk - Kovács Attila készítette őket.)