Apacsok az Apollóban

ILP
|
2011. május. 05., csütörtök 10:14
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Címkék:
Török Ferenc filmjét, az Apacsokat csak idén májustól játsszák a mozikban, holott már jóval előbb elkészült. Az ügyesebb filmrajongók az egyik kereskedelmi tv éjszakai műsorsávjában meg is nézhették már, azonban a kritikák szerint a film ennél jóval nagyobb figyelmet érdemelne.

 

 

2010-ben készült el az Apacsok c., a Radnóti színházban sikerrel játszott darab tévéfilmes változata. Ám a film csak 2011 májusában került a mozikba. Török Ferenc filmje jó kritikát kapott, mely betudható annak is, hogy ez a fajta műfaj jelenleg hiánycikk a haza filmpiacon.

A Kishorváth élete első filmjének rendezésére készül, a forgatókönyvét éppen a Kuratórium vizsgálja. A filmterv nagyapja történetét meséli el, aki a '60-as évek elején az '56 utáni passzív ellenállás egy különös formáját választotta. Társaival indián-törzset alapítanak, mokaszint húznak, és kivonulnak a társadalomból. Ezt a játékot szigorú erkölcsök uralják, amelyeket a törzs tagjai véresen komolyan vesznek. A Duna-menti indiánok azonban gyanúsak a megtorlás légkörében, az amúgy is paranoiás hatalom számára. Furcsa fegyvereket birtokolnak, érthetetlen módon kommunikálnak egymással és, ami még ennél is fenyegetőbb, amerikai állampolgárokkal leveleznek, mi több találkoznak is. Kishorváth filmtervét a Kuratórium többsége elégedettséggel fogadja, van azonban valaki a bírálók között, aki családilag szintén érintett a történetben és azt egészen másként ismeri. Kishorváthot pedig ez arra ösztönzi, hogy tovább nyomozzon.

A főbb szerepekben:

Csányi Sándor
Gazsó György
Szervét Tibor

A filmet Pécsen az Apolló Moziban vetítik.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres