Egy csarnoknyi alkotás - Színerő/Léptékváltás V.

|
2010. június. 25., péntek 20:17
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Már az ötös sorszámot biggyeszthetik a Színerő/Léptékváltás elnevezés mögé a szervezők. A nagyméretű képek középpontjában a színek kifejezőereje áll és idén a PTE Művészeti Karának egykori és mostani DLA-hallgatóit, de az oktatókat is bevonták a kurzusba. Az összegző tárlat a Zsolnay-gyár Belga-csarnokában július 9-ig naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg.

 

 

 

A Művészeti Kar 2007 óta - Keserű Ilona kezdeményezésre - rendezi meg évről-évre a Színerő/Léptékváltás címet viselő kurzust, DLA-hallgatók részére. A EKF évadban a korábban végzett a most is a doktori iskolában tanulókkal együtt alkottak több héten keresztül a majdnem  2000 négyzetméter alapterületű gyárcsarnokban.

A használaton kívüli épület többször bizonyította már, hogy remekül megfelel ideiglenes alkotóműhelynek. Majd ezt követően a különleges kiállítótér szerepét is be tudja tölteni. Rengeteg alkotóerő tömörül a teremben. A kiállítók sokasága és a technikák, megközelítések sokfélesége miatt egységesen beszélni az egész tárlatról lehetetlen. Egy valami állítható biztosan mindenképpen megéri már most kilátogatni a leendő kulturális negyedbe.

Kiállító művészek:

Ádám Zoltán, Bakos András, Benedek Barna, Bóbics Dia, Böszörményi István, Császár Gábor, Ernszt András, Fejős Miklós, Ficzek Ferenc, Goran Despotovki, Gyécsek József, Hatházy László, Hegyi Csaba, Horváth Anna, Horváth Erzsébet, Horváth M. Zoltán, Kocsis Zsuzsa, Könyvásó László, Lehoczky Krisztina, Ljubomir Vučinič, Losonczy István, Márton Enikő, Mátis Rita, Miklya Gábor, Nyilas Márta, Nagy Otilia, Oravecz Viktória, Piti Zsuzsanna, Simon Edina, Szentgróti Dávid, Tari Eszter, Varga Tünde, Vercz Szilvia


Kapcsolódó tartalmak

Időpontok:

Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Helyszín: Zsolnay-gyár(E26-os épület)
Szervező: PTE MK

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres