Elindul a KulturÁlom Projekt
A hat rendezvényt felvonultató sorozat a város különböző koncerthelyszíneit veszi igénybe, több hónapon át színes programokat megvalósítva. A Kodály Központban nagy sajtófigyelem övezte a KulturÁlom Projekt(aminek a neve bár tetszetős, de a magyar helyesírás szabályait elég lazán kezeli) bemutatkozóját, ahol két produkció főszereplői(Cakó Ferenc és a 100 tagú cigányzenekar képviselői) mellett a szervezők is bemutatkoztak.
A 100 tagú cigányzenekar a nyáron adta utolsó koncertjét Pécsett, de a külföldi turnéjáról hazatérő együttes február 19-én fél nyolckor a Kodály Központban kezdődő műsorával régóta először lép fel Magyarországon. Az autentikus mulatós és a klasszikus zene kényelmesen elfér egymás mellett a repertoárjukban. A koncertre már minden jegy elkelt.
A sorozatból még egy programot fogad be majd a Kodály Központ, Vásáry André és Cakó Ferenc közös produkciója lehet április egyik nagy dobása. Cakó Ferenc élőben performanszként elkészített homokanimációi, és Vásáry André férfi szopránja próbálja majd elvarázsolni a közönséget. Két felvonásos, zongoristával, balett táncosokkal produkcióra készülnek, amelyet nemcsak a hangzás, de a különleges vizuálitás is erősít majd.

Hauer János, a Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Kodály Divízióvezetője elmondta, hogy a helyszín technikailag tökéletesen felkészült a csúcsrendezvények befogadására. Nemcsak a hangzást sikerült a decemberi és januári koncertek során optimalizálni, de a vizualitást erősítő technikai háttér is adott.
A programsorozat következő állomása, amelyre jegyet is lehet kapni, március 14-én lesz az Ifjúsági Házban, ahol Földes László három idolja - józsef Attila, Viszockij és Jim Morrison - előtt teszi tiszteletét.
A projektről, rendezvényekről bővebb információ itt.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)







