A péntek koradélután megnyitott kiállítás valójában csak egy mézesmadzag, amire fel lehet fűzni néhány fontos társadalmi kérdést és azokról beszélni lehet.

De, miközben sokak számára ez a madzag édes, másoknak ponthogy savanyú. A rendezvénysorozat szellemisége megmutatja, hogy milyen is volt az eredeti EKF, amit nem mételyzett még meg a politika, a kicsinyesség és a hozzá nem értés. Tehát interdiszciplináris, integráló, érdekes, alulról szerveződő, előremutató és múltbanéző egyszerre. Szóval nagyon jó ellenpéldája a megvalósult EKF-nek. Különös fricskát ad a dolgok állásának az is, hogy az EKF is támogatja a programsorozatot. Hogy a megérdemelt mértékben, azt nem tudhatjuk, de a Civil Keretből biztos, no meg némi kommunikációval...

Mindenesetre ez a fura szituáció pont olyan, mint amikor úgy küldenek el valakit a francba, hogy közben meg is köszöni az illető, és még büszke is rá. Persze, ha a főszervezőt kérdeznénk erről, akkor úriemberhez és a protokollhoz mérten, valószínűleg tagadná az ilyen elképzeléseket, de mi nyugodtan elcsámcsoghatunk ezen.

Maga a kiállítás sok szót nem kíván, a tablók magukért beszélnek. Meg kell nézni. Pécsről indult építészek, akik a szakmai megbecsülés, elismertség érdekében máshol kamatozatják tudásukat, öregbítik hírnevüket. Számszerint huszonheten hatvanhat alkotással. Némelyik megvalósult, némelyik nem. A hangsúly nem az épületken van. Hanem az elhagyókon. De ők csak példák. Rengeteg tehetség hagyta el a várost és ennek okai vannak.

A kérdés nyilván összetett, többdimenzionális, legtöbbször egyedi, azonban a minta garantált. A problémára - semlegesebben megfogalmazva: a jelenségre - feltehetőleg csak elméleti válaszokat, megoldásokat találunk majd a rendezvénysorozat során, azonban valaki legalább már feltette a kérdést, és ez is nagy lépés.

A kérdéskört boncolgató utazás következő lépése egy színházi előadás lesz. A kiállítás szeptember 19-ig látható az összes program helyszínén, a Nádor Galériában.