Előleg - fiatal alkotók kiállítása az IH-ban
A NemArt Galériával szemben, ami nemcsak fényt és hangulatot kölcsönöz egy kiállításnak, az IH Galériájából alapvetően hiányzik a fény, ami egy nagyrészt képekből álló tárlaton nem biztos, hogy nagy előny. És nem a természetes fényt hiányoljuk, hanem bármilyet, ami segítené az alkotások befogadását. Egyébként most van is mit befogadni és érdemes is, bár a helyzet egyáltalán nem könnyíti meg azt, amire Hegyi Csaba köszöntőjében is többször is utalt: részletekre való koncentrálást
Bálint Annát, Buza Viktóriát, Garamvölgyi Évát, Huszár Tündét, Icsa Antalt, Kiss Dorottyát, Mihályi Andrást és Tóth Zoltánt szinte csak a PTE MK köti össze. Szellemi közösség, hasonló alkotói felfogást vagy munkamódszert nem sikerült felfedezni az alkotásokon, feltételezzük, hogy a válogatás során nem is a kapcsolódási pontok keresése volt a cél. A tárlat arra is utal, hogy a képzőművész címmet megelőlegezik a kiállítóknak. Nem ragozzuk. A képek és a három installáció széles skálán mozog. Érettebb és útkereső alkotásokkal is találkozhatunk. Kísérletezés, technikai és szemléletalakító tanulmányok ékesítik a falakat. Melyekre rá is fér az ékesítés hiszen ilyen kiállításra alkalmatlanabbal kiállítótérrel találkozni a városban.
Természet ihlette, de mégiscsak belső monológót tükröző grafikáktól, a fehér színnel végrehajtott kísérletezésen át, hármas szín-játékig is eljutunk az a galéria egyik oldalán. Ezen kívül digitális installációval és imitált Rohrschach-teszttel is találkozhatunk a nyolc alkotót bemutató tárlaton, ami az IH nyitvatartási idejében március 11-ig látogatható.
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)








