A NemArt Galériával szemben, ami nemcsak fényt és hangulatot kölcsönöz egy kiállításnak, az IH Galériájából alapvetően hiányzik a fény, ami egy nagyrészt képekből álló tárlaton nem biztos, hogy nagy előny. És nem a természetes fényt hiányoljuk, hanem bármilyet, ami segítené az alkotások befogadását. Egyébként most van is mit befogadni és érdemes is, bár a helyzet egyáltalán nem könnyíti meg azt, amire Hegyi Csaba köszöntőjében is többször is utalt: részletekre való koncentrálást  

Bálint Annát, Buza Viktóriát, Garamvölgyi Évát,  Huszár Tündét,  Icsa Antalt,  Kiss Dorottyát,  Mihályi Andrást és Tóth Zoltánt szinte csak a PTE MK köti össze. Szellemi közösség, hasonló alkotói felfogást vagy munkamódszert nem sikerült felfedezni az alkotásokon, feltételezzük, hogy a  válogatás során nem is a kapcsolódási pontok keresése volt a cél. A tárlat arra is utal, hogy a képzőművész címmet megelőlegezik a kiállítóknak. Nem ragozzuk. A képek és a három installáció széles skálán mozog. Érettebb és útkereső alkotásokkal is találkozhatunk. Kísérletezés, technikai és szemléletalakító tanulmányok ékesítik a falakat. Melyekre rá is fér az ékesítés hiszen ilyen kiállításra alkalmatlanabbal kiállítótérrel találkozni a városban.

Természet ihlette, de mégiscsak belső monológót tükröző grafikáktól, a fehér színnel végrehajtott kísérletezésen át, hármas szín-játékig is eljutunk az a galéria egyik oldalán. Ezen kívül digitális installációval és imitált Rohrschach-teszttel is találkozhatunk a nyolc alkotót bemutató tárlaton, ami az IH nyitvatartási idejében március 11-ig látogatható.