Eloltva - Háztűznéző a POSzT-on
A Nemzeti Kamaratermében telt ház van, nagy az érdeklődés, a nézők között több ismert színészt is látni. A lámpák elalszanak, és a függöny mögül egy frakkos, dominacsizmás néger bűvésznő lép ki, és egy röpke vetkőző show-t prezentál, az ehhez dukáló erotikus mozdulatokkal és mimikával. Végül a piros forrónadrágjából előhúz egy piros kendőt, ami többször felbukkan még ez előadás során: kávéscsészékből, férfizakókból, női alsóneműkből. A bűvésznő mutatványa az egész előadásra kiterjeszti a pajkos, erotikus hangulatot, ami jól illeszkedik a témához, ami a házasságkötés.
Igen ám, de ez nem is olyan egyszerű! A megrögzött agglegény, Padkaljószin már nősülésre adná a fejét, ezért felbérel egy házasságszerzőnőt, aki fel is hajtja neki a megfelelő arát. A gondok innentől kezdődnek. Padkaljószin visszakozik, ezért barátja, Kacskarjov, aki már a házasság 'örömeit' élvezi, úgy dönt, besegít. De nemcsak a kerítőkből van több a kelleténél, hanem a kérőkből is. Agafja Tyihonova kezére pályázik még a túlsúlyos, erősen anyagias szemléletű Rántotta, a túlkoros, modoros, és a francia nyelv lázában égő Anyucskin, és a túlságosan magas, szexuálisan túlfűtött Csócsálov, a tengerésztiszt, aki nem bír kifogyni katonai anekdotáiból. A kis társaság a leendő menyasszonynál verődik össze, és felbukkan a néger bűvésznő is, mint szolgálólány, aki minden megjelenésekor más, kellően szellős ruházatot visel, és eltáncol a tátott szájú férfiak előtt. Az ifjú ara nem tud választani a kérők közül, és faképnél hagyja udvarlóit. Ezzel végződik az első felvonás, ami keserű szájízt hagy maga után. Úgy érezzük, a jelenetek túlságosan hosszúak, a poénok nem mindig találnak be, a házasságszerzőnő 'minden lébe kanál' harsánysága egy idő utánerőltetett és unalmas. A kérők karakterei is túljátszottak, monológjaikból kevesebb is elég lenne. Padkaljószin kivétel, a karakterét játszó Magyar Attila meggyőzően hiteles a bizonytalan, félénk, állandó kétségek között hányódó, a nőkkel szemben teljesen tapasztalatlan pipogya alak-szerepben.
A második felvonás alatt azonban keményen dolgozik a nézők a rekeszizma: a tempó felpörög, a poénokon sírva röhögünk, az előadás végre magával ránt. Agafja Tyihonovna maszturbáló mozdulatok közepette töpreng, kit válasszon, legszívesebben a négy kérőből csinálna egy ideálisat. Nosztalgiázik lányságán: rádöbben, hogy nincs nagyobb katasztrófa a házasságnál. Itt közbelép Kacskarjov, és Agafját és Padkaljószint egymás felé tereli, és az első kamaszos-szorongós csók után kitör a szerelem, és végre készülhetünk az esküvőre. Azonban amíg az ara öltözködik, a felügyelet nélkül maradt Padkaljószin az örömmámor után letargiába esik: az oltárt újra mészárszéknek látja, és menekülőre fogja a dolgot, jobb híján az ablakon keresztül. A felerősödő, majd hirtelen elnémuló zene is kiemeli tettének tragikomikusságát.
A hoppon maradó ara áldozat: a vitatkozó kérők és kerítők gyűrűjében ülve, két égő gyertyát tartva kezében Krisztus keresztre feszített alakját idézi. Padkaljószin szökésének híre nem csak képletesen szólva éri úgy, mintha leforrázták volna: a feje fölött leereszkedő fémkannából ömleni kezd rá a víz, eloltva felébredő nemi vágyát és szerelmi érzését.
Az első felvonás lassúságát kompenzálja a második, így az első játékrész elnyújtott előjáték érzetét kelti, ami ebből kifolyólag lehetett volna rövidebb is. A szereplők beszéde gördülékeny, köznyelvi stílus, és ebbe a természetes hangba belefér egy kis szabadszájúság, egy csipetnyi trágárság, de ettől csak magunkhoz közelibbnek érezzük őket. A humor egyik forrása a számtalan félreérthetetlenül félreérthető szexuális tartalmú elszólás, mozdulat és mozgás. A gyakran felemlegetett ördög is fel-feltűnik - akár egy a Szigetről kitántorgó punknak is nézhetnénk -, de amit néha a játéktéren lát, az neki is sok, elég csak Kacskarjov és Padkaljószin összeölelkezésére és földön fetrengésére gondolnunk. És mi csak nevetünk, nevetünk, és nem bántuk meg, hogy eljöttünk.

(Aki lemaradt az előadásról, vagy még többet akar belőle, az a darab szövegkönyvét tanulmányozhatja a Szegedi Nemzeti Színház honlapján, a képeket is onnan loptuk).
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)







