Eozin, porcelán és tűzzománc - Zsolnay- és ötvöskiállítás a Művészetek Házában

|
2010. november. 23., kedd 14:20
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Novemberben két nagyszerű kiállítást is nyílt a Művészetek és Irodalom Házában. A Játékteremben pellérdi művészek tűzzománc alkotásait, az emeleten pedig a nagy sikerű Zsolnay remekművek kiállítást láthatjuk egészen december derekáig.

 

 

A Pellérdi Nemzetközi Tűzzománc és Ötvösművészeti Alkotóműhely alkotóinak munkáiból álló kiállítást nézhetjük meg a PMH első emeleti galériájában egészen december 2-ig. Bár egy szinttel feljebb a monumentális Zsolnay kiállítás kapott helyet, a pellérdi művészek alkotásai mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Több remek darabot is találhatunk közöttük. Két kedvencünk Czipóné Borbás Rózsa Ég, Föld, Víz című faliképe és Szórádi Zsigmond Generációk 1. című alkotása. A képek mellett tűzzománc díszítésű egyedi ezüstékszerek, valamint apróbb dísztárgyak is helyet kaptak a tárlaton.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. A Zsolnay Remekművek c. kiállítás-sorozatának utolsó állomásán, Pécsett mutatja be a Rippl-Rónai József motívumterveire épülő mokkakészletét. Az idén Pécs mellett 8 nagyvárosban (Egerben, Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Balatonfüreden, Szegeden, Kaposvárott és Nyíregyházán) állították ki az egyedi darabokat is tartalmazó gyűjteményt. A bemutató alapja mindenütt változatlan volt, ám alkalmazkodott a helyi lehetőségekhez is, így a látogatók minden helyszínen valami újdonsággal találkozhattak. A kiállításnak eddig közel 50 ezer látogatója volt.

A kiállításon debütálnak a Rippl-Rónai készletkollekció új darabjai, melynek alapját a művész eredeti tervei jelentik. Rippl-Rónai József 1898-ban kapott megbízást a budapesti Andrássy-palota ebédlőjének teljes berendezésére. Az eredeti motívumtervek adaptációjával Bubreg Balázs hozta létre az asztali kultúra új remekét, a Zsolnay Rippl-Rónai családot. A modern háztartásokban is könnyen ,,beilleszkedő" kollekció nem csak mintájában hordozza a 21. század elvárásait, hiszen mikrohullámú sütőben is használhatók. A tárlat a múlt és jelen közötti kapcsolatot, békés átmenetet is tükrözi. December 17-ig látogatható a PMH tetőtéri galériájában.

Időpontok:

Péntek
11:00 - 19:00
Szombat
11:00 - 19:00
Vasárnap
11:00 - 19:00
Kedd
11:00 - 19:00
Szerda
11:00 - 19:00
Csütörtök
11:00 - 19:00
Péntek
11:00 - 19:00
Szombat
11:00 - 19:00
Vasárnap
11:00 - 19:00
Kedd
11:00 - 19:00
Szerda
11:00 - 19:00
Csütörtök
11:00 - 19:00
Péntek
11:00 - 19:00
Szombat
11:00 - 19:00
Vasárnap
11:00 - 19:00
Kedd
11:00 - 19:00
Szerda
11:00 - 19:00
Csütörtök
11:00 - 19:00
Péntek
11:00 - 19:00
Szombat
11:00 - 19:00
Vasárnap
11:00 - 19:00
Kedd
11:00 - 19:00
Szerda
11:00 - 19:00
Csütörtök
11:00 - 19:00
Péntek
11:00 - 19:00
Szombat
11:00 - 19:00
Helyszín: Vasváry-ház
Szervező: EKF

Időpontok:

Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza - Galéria

Időpontok:

Szerda
09:00 - 18:00
Csütörtök
09:00 - 18:00
Péntek
09:00 - 18:00
Szombat
09:00 - 18:00
Vasárnap
09:00 - 18:00
Hétfő
09:00 - 18:00
Kedd
09:00 - 18:00
Szerda
09:00 - 18:00
Csütörtök
09:00 - 18:00
Péntek
09:00 - 18:00
Szombat
09:00 - 18:00
Vasárnap
09:00 - 18:00
Hétfő
09:00 - 18:00
Kedd
09:00 - 18:00
Szerda
09:00 - 18:00
Csütörtök
09:00 - 18:00
Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza, "Játékterem"

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres