Erik Sumo akusztik a fESzTben

|
2010. augusztus. 04., szerda 13:10
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Az Erik Sumo Band ad akusztikus koncertet a Pécsi fESzT Caféban ma este 8-kor. A már jólismert slágerek mellett az együttes szeptemberben megjelent The Trouble Soup című albumáról is ízelítőt kaphatunk.

 

 

A 2005-ben alakult formáció mindeddig két albumot jelentetett meg. Az első My Rocky Mountain címűről éppen a címadó dal került fel a rádiós listák élére. A 2009-ben kijött The Trouble Soup című albumon a legnagyobb sláger a Disco in My Head. A Tövisházi Ambrus egyszemélyes projektjeként induló próbálkozását a kezdetektől nagy siker és figyelem övezte. A számok többsége angol nyelvű vagy éppen Kiss Erzsi énekesnő-zeneszerző különleges halandzsa nyelvén szólal meg. Tövisházi az Amorf ördögöktől való teljes elkülönülést próbálta kifejezni ezzel, ennek ellenére kezdetben mindenki a korábban Péterfy Borival működő zenekarra asszociált és várta annak hangzását.
Kiss Erzsi mellett a méltán híres és elismert Harcsa Veronika nyájas hangú jazzénekesnő is oszlopos tagja a formációnak, aki szólólemezeivel Európa-szerte elnyerte a jazzkedvelők elismerését. Jelenléte megsokszorozta az Erik Sumo rajongótáborát. Különböző fesztiválok alkalmával fellépett már többek között Németországban, Hollandiában, Svájcban, sőt még Japánt is elvarázsolta utánozhatatlanul selymes, könnyed hangjával.
Sumoék saját bevallásuk szerint a hetvenes évek pszichedelikus rockzenéjét játszák, míg az első album még elszállósabb, lebegősebb, szürreális utazás, addig a második dallamosabb, poposabb, dalközpontúbb hangzást ígér. Zenéjük pop, dub, jazz és magyar népi elemeket ötvöz.
Bár ízlések és pofonok különbözőek, de a fESzT Café talán jobb lehetőségeket nyújt nagyobb nézőszámú koncertek megrendezésére, jobban lát és hall a nép, mint az Estben hacsak nem egy boxból kívánja végignézni a koncertet.
És ami még igen fontos. A koncert ingyenes.


Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres