Gyereknap az állatkertben

|
2010. június. 04., péntek 10:33
Tartalom értékelése
3 / 1
Az állatkertnek sikerült gyereknapi rendezvényét az elmúlt hónap egyetlen zivatar-orkán-vihar-tornádómentes napjára tűznie. (Szegény Noé zátonyra is futott a vízilovaknál.) Sokan voltak. Emberek, meg állatok vegyesen.



Az állatkert, mint minden évben ilyenkor, különleges programokkal kedveskedett a gyerekeknek. Igazi mulatoZOOvá változott. Az ugrálóvár, a látványetetések és állatbemutatók mellett a bejáratnál térképet kaptak a családok, akadálypontokkal jelölve. Azon csemeték, akik az akadályokat sikerrel vették, pompás ajándékok között kutakodhattak. Az első feladat helyszínén a rugólábú lurkóknak egy kenguruval kellett összemérniük távolugrókájukat. A másodiknál állatok ,,alkatrészeit" kellett helyükre, olykor épp fejükre tenni. A harmadik feladat állati élelmek felismerése volt (szerencsére a bagoly félig emésztett szőrcicaköpete nem szerepelt az étlapon).


A negyedik akadálypontnál pedig jómagam vártam a gyerekeket vers-kvízzel, melynek feladványai Állatkerti rímsoroló című kötetemhez kötődtek. Az ajándékok kiosztásának hálás feladata is rám, és kedves segítőtársamra, az állatkert zoopedagógusára hárult.


A remek rendezvényre két mulatságmérő barométert is vittem magammal, Pannit és Petit. Ők a továbbiakban B5 és B2 ügynöki álnéven fognak szerepelni - mely frappáns kombináció az 5 és 2 esztendős Barométer rövidítéséből kerekedett.


Az igazat megvallva, mint minden mérőeszköz, az enyémek is félrehordanak kicsit... B5 amint ugrálóvárat észlel, rózsaszín felhő homályosítja el látását, B2 pedig az állatokkal van ugyanígy - tehát mindkét barométer mutatója a skála maximumát mutatta mindvégig.


B5 a délelőtt nagy részében az ugrálóvárat és a szurikáták kifutója mellett kialakított csőcsúszdát koptatta (ezzel egyidejűleg természetesen az új ünneplős gúnyáját), B2 pedig a kecskéket etette fűvel, fával, cipőorral, síppal, dobbal, nádihegedűvel...


Ólcuzámmen nagyon kellemes esemény volt...Az eső által leamortizált akkumlátorokat feltöltötte néhány kandikáló napsugár, az önfeledten játszadozó groteszk, szerelmetes vízilópár, Bálint és Ágnes, és a sok vadkörteként vigyorgó gyermekarcocska.


Gyereknapon ez így is van rendjén. Naugye.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Gyakran hallok olyan problémákról, amikor az anyuka a majdani jövő miatt aggódik. Azért szeretne a baba viselkedésén, szokásain változtatni, mert úgy gondolja, később már nem vagy csak lassan lehet leszoktatni, átszoktatni a babát egy új szokásra. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben?
Gyors ebédet szerettem volna kevés munkával, hogy közben tehessem a dolgomat. Evvel igazán nem kellett sokat szöszmötölni.
Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára.
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek