Hétvégi programajánló
Mai axiómánk: akinek a hétvége nem csütörtökkel kezdődik annak a péntekkel. Próbálunk színes merítést kínálni, persze csak abból tudunk ami van, illetve lesz...
Pénteken koraeste a Pécs-Baranyai Művészek Titkos Társasága a tűz és víz tematikájú programsorozatának a keretében a Tűztorony galériában látható tárlat finissage-aként levetítik a program során készült fényképeket és az alkotókkal is lehet találkozni. A program este hatkor kezdődik, képeink itt láthatóak.
A nagyon bítlisz Crybabies akusztikus pénteki koncertje a nemrég nyitott, Sufni nevet viselő vendéglátóipari egységben lesz. A talán feltörekvő zenekarnak már nem is nevezhető lokálhírók a hírek szerint este nyolckor kezdeneka a Király utcában. A helyről - vagyis társintézményéről - pozitív hangvételű cikkünk itt olvasható.
Ugyancsak nyolckor, a város exportra is érdemesnek tartott hiphop-csapata a Punnany Massif kezd a Pécsi fESzT Caféban. Szintén akusztikot hirdettek meg, úgy tűnik, mindenki szerint ez dukál a nyárhoz. Nemrég az MR2 stúdiójában mutatták meg, hogy is kell ezt, az eredmény meg ilyesmi:
Szombatra is ajánlunk egy kiállítást: a vasárnapi Bauhaus-dömpingre rákészülendő érdemés a Kisgalériában látható fotókiállítást megtekinteni. A kordokumentumok számtalan érdekes mozzanatot örökítenek meg a stílus hőskorából. A tárlat utolsó napján, vasárnap ugyan a galériában ingyenesen lehet bejutni, de jófejségból menjünk szombaton. Képein reméljük nem kedvszegők, mindenesetre itt látható egy sorozat a megnyitóról.
Koraeste a Kultúrkertben Lipics Zsolt tart felolvasást az Olvasóliget programsorozat keretében. Ha nem marad el. A Gondolat Kiadóhoz kapcsolódó Gondolat-nap jegyében Szorokin: A jég című regényéből hangzanak el részletek, este hattól.(Frisstve: 2010.08.13. 15.40 - Az Olvasóliget FB-oldala szerint a rendezvény augusztus 22-én lesz megtartva.)
A városon kívül is van élet: a DDNP csillagnéző túrát szervez a Zselicbe. A fényrezervátumból feltehetőleg érdemes lesz az eget kémlelni: igaz ugyan, hogy az augusztusi csillaghullás csúcspontja csütörtökön volt, de azért így is bőven akad majd látnivaló. Utazás egyénileg, kalauzolás 400 HUF ellenében, részletek itt.
Vasárnapra jut a hét kulturális eseménye: kellő képpen kiveséztük itt a dolgokat, szóval most csak annyit mondanánk, hogy Bauhaus. És vigyázzunk hogy 20 cm-nél jobban ne közelítsük meg az alkotásokat.
A nap nem ér véget a kiállításmegnyitó után. A nemzetközi kórustalálkozó kezdetét is vasárnapra időzítették, ami a zenei élmény mellett vizuális csemegével is kecsegtet. A Pécs Cantat kezdő és végnapján a Székesegyházat különleges fényfestéssel borítják be, aminek a látványterve itt mozog.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)







