Ismét reménykedve indultunk a Vasváry-házba, hiszen a patinás helyiségekben az utóbbi időben sorra nyíltak a remek kiállítások. A most látható fényképválogatás azonban nem csak azzal lóg ki a sorból, hogy egy helyett, több alkotó munkái láthatóak, de a mennyiségi változás mellé kohéziós csapda is társult. Három-négy kép, egy-egy alkotótól, melyeket megfoghatatlan, és láthatatlan vezérfonálra próbált felfűzni a kurátor, akinek fotós munkásságával is összeismerkedhetünk. Többségükben külön-külön meg is állnák a helyüket, azonban egymás mellé állítva a szemünk előtt folyik szét a kiállítás, aminek a megnyitóján - a protokolláris résztvevők mellett - kb. 10 érdeklődő tűnt fel.

Pedig a cím és a beharangozó nagyon is kecsegtető. Bibliai vagy amerikai témájú asszociációinkat felejtsük el: az ismertető szerint a nyolc fotós itt bemutatott munkássága a szülőföldjükre reflektál, az ígéret földjével összevetve.

És valóban találkozunk is ilyen képekkel. A tárlatot összeállító Ana Adamovic túlszaturált, kontrasztozott, színezett, vignettázott, egyszóval alaposan megdolgozott miniatűrjeiben, valamint a kelet-szerbiai vlachok kertjeiről Vesna Pavlovic készített sorozatában valamelyest tetten érhető ez a gondolat. Előbbiek közepesen jó képek, de inkább sablonos témafelvetések, amelyeknek valóban szépek a színei. De ilyet akár telefonnal is csinálhatunk, majd megdolgozhatjuk őket szoftveresen és már vakíthatjuk is az egyszeri földmunkást. Ezrével látni ilyen fotókat: viszonylag érdekes téma, néhány szűrő és előre beállított filter és kész is a műalkotás. Már csaka helveticával szedett Coelho-idézet hiányzik.

Vesna Pavlovic képei teljesen más kategóriába sorolandóak és az egyediség mellett könnyedén felfedezhető a sorozatot ihlető kapocs is. A balkáni kertekben olyannyira idegen gipsz és kitudja milyen figurák, egy importált népszokás bizonyítékai, elvenednek meg, amik talán csak a bűvös nyugaton megbocsájthatóak, de inkább még ott sem... Remek képsorozat lehet ez, és itt érezzük azt először, hogy az összeset volna jó látni.

Ez az érzésünk Ivan Petrovic sorozatával kapcsolatban is elmondható: kedvcsinálónak épp elég lehetne, de inkább kevés. Ráadásul az Európa-szerte készített felvételek, amelyek atombunkerek belsejéről mesélnek, sehogysem passzolnak a kiállítás megálmodója által kimondott szándékhoz. Jól átgondolt és kiválóan végigvitt projektből kapunk ízelítőt, aminek semmi keresnivalója itt.

Tijana Pakic egy Hasselbladdal csinált sorozatot családjáról, környzetéről, viszont a képek alapján nem érezzük jogosnak a gép használatát. Olyan ez mint lézerágyúval műverébre lőni... A 6x6 egy csodálatos dolog, de ha mondanivalója lett volna a kiállítónak nem mondanánk kicsit irigykedve azt, hogy kár a kezébe egy ilyen eszköz.

Koncepció feltehetőleg, a számunkra nagyrészt ismeretlen celebekkel közös képeket készítő Oros Drjuric munkássága mögött is van, bár Pécs leghíresebb képregényrajzolójáról egy nyáron több ilyen fotót lőnek...

Vladimir Peric régi fotókat gyűjtött össze, a múlt valódiságát kutatva, és sajnos nem érezzük itt sem azt, hogy valami különleges dologgal találkoznánk, főleg mikor még a fortepan-élmény elég friss.

Dejan Kaludjerovic, 2004-ben már Magyarországon is bemutatott, fotómanipulációja sajnos szinten nélkülözi azt az eredetiséget, ami megkülönböztethetné a fotós portálok kínálatában szereplő 1000 másiktól.

Zoran Naskovski videó és hanginstallációja egy meditatív állapotot rögzít, amit csak akkor tudunk a kiállítás céljaként megfogalmazott gondolathoz kötni, ha tisztában vagyunk a kosárlabda szerepével a szerbek és az amerikaiak életében...

A fotós technika és tudás könnyedén hozzáférhető és még a jó fotók értéke is szinte egyenlő a nullával. A web nem kis hányadát épp a fotók adják, közöttük rengeteg értékessel és megannyi másolattal, szeméttel. Az ilyen tárlatok értékét a gondos válagatás, egy gondolat köré csoportosítás adhatná, pont az amit ez a kiállítás is el szeretne érni, azonban egységes mérce, kialakított nézőpont vagy kritika híján, mégis elmulaszt. A fotótárlat november 12-ig látogatható, ha van annyi időnk amennyi alatt számítógépen végigpörgetnénk egy 36 fotós szettet, nyugodtan térjünk be a Vasváry-házba több ráfordítást nem vesz igénybe.