Hol van az ígéret földje?
Ismét reménykedve indultunk a Vasváry-házba, hiszen a patinás helyiségekben az utóbbi időben sorra nyíltak a remek kiállítások. A most látható fényképválogatás azonban nem csak azzal lóg ki a sorból, hogy egy helyett, több alkotó munkái láthatóak, de a mennyiségi változás mellé kohéziós csapda is társult. Három-négy kép, egy-egy alkotótól, melyeket megfoghatatlan, és láthatatlan vezérfonálra próbált felfűzni a kurátor, akinek fotós munkásságával is összeismerkedhetünk. Többségükben külön-külön meg is állnák a helyüket, azonban egymás mellé állítva a szemünk előtt folyik szét a kiállítás, aminek a megnyitóján - a protokolláris résztvevők mellett - kb. 10 érdeklődő tűnt fel.
Pedig a cím és a beharangozó nagyon is kecsegtető. Bibliai vagy amerikai témájú asszociációinkat felejtsük el: az ismertető szerint a nyolc fotós itt bemutatott munkássága a szülőföldjükre reflektál, az ígéret földjével összevetve.
És valóban találkozunk is ilyen képekkel. A tárlatot összeállító Ana Adamovic túlszaturált, kontrasztozott, színezett, vignettázott, egyszóval alaposan megdolgozott miniatűrjeiben, valamint a kelet-szerbiai vlachok kertjeiről Vesna Pavlovic készített sorozatában valamelyest tetten érhető ez a gondolat. Előbbiek közepesen jó képek, de inkább sablonos témafelvetések, amelyeknek valóban szépek a színei. De ilyet akár telefonnal is csinálhatunk, majd megdolgozhatjuk őket szoftveresen és már vakíthatjuk is az egyszeri földmunkást. Ezrével látni ilyen fotókat: viszonylag érdekes téma, néhány szűrő és előre beállított filter és kész is a műalkotás. Már csaka helveticával szedett Coelho-idézet hiányzik.
Vesna Pavlovic képei teljesen más kategóriába sorolandóak és az egyediség mellett könnyedén felfedezhető a sorozatot ihlető kapocs is. A balkáni kertekben olyannyira idegen gipsz és kitudja milyen figurák, egy importált népszokás bizonyítékai, elvenednek meg, amik talán csak a bűvös nyugaton megbocsájthatóak, de inkább még ott sem... Remek képsorozat lehet ez, és itt érezzük azt először, hogy az összeset volna jó látni.
Ez az érzésünk Ivan Petrovic sorozatával kapcsolatban is elmondható: kedvcsinálónak épp elég lehetne, de inkább kevés. Ráadásul az Európa-szerte készített felvételek, amelyek atombunkerek belsejéről mesélnek, sehogysem passzolnak a kiállítás megálmodója által kimondott szándékhoz. Jól átgondolt és kiválóan végigvitt projektből kapunk ízelítőt, aminek semmi keresnivalója itt.
Tijana Pakic egy Hasselbladdal csinált sorozatot családjáról, környzetéről, viszont a képek alapján nem érezzük jogosnak a gép használatát. Olyan ez mint lézerágyúval műverébre lőni... A 6x6 egy csodálatos dolog, de ha mondanivalója lett volna a kiállítónak nem mondanánk kicsit irigykedve azt, hogy kár a kezébe egy ilyen eszköz.
Koncepció feltehetőleg, a számunkra nagyrészt ismeretlen celebekkel közös képeket készítő Oros Drjuric munkássága mögött is van, bár Pécs leghíresebb képregényrajzolójáról egy nyáron több ilyen fotót lőnek...
Vladimir Peric régi fotókat gyűjtött össze, a múlt valódiságát kutatva, és sajnos nem érezzük itt sem azt, hogy valami különleges dologgal találkoznánk, főleg mikor még a fortepan-élmény elég friss.
Dejan Kaludjerovic, 2004-ben már Magyarországon is bemutatott, fotómanipulációja sajnos szinten nélkülözi azt az eredetiséget, ami megkülönböztethetné a fotós portálok kínálatában szereplő 1000 másiktól.
Zoran Naskovski videó és hanginstallációja egy meditatív állapotot rögzít, amit csak akkor tudunk a kiállítás céljaként megfogalmazott gondolathoz kötni, ha tisztában vagyunk a kosárlabda szerepével a szerbek és az amerikaiak életében...
A fotós technika és tudás könnyedén hozzáférhető és még a jó fotók értéke is szinte egyenlő a nullával. A web nem kis hányadát épp a fotók adják, közöttük rengeteg értékessel és megannyi másolattal, szeméttel. Az ilyen tárlatok értékét a gondos válagatás, egy gondolat köré csoportosítás adhatná, pont az amit ez a kiállítás is el szeretne érni, azonban egységes mérce, kialakított nézőpont vagy kritika híján, mégis elmulaszt. A fotótárlat november 12-ig látogatható, ha van annyi időnk amennyi alatt számítógépen végigpörgetnénk egy 36 fotós szettet, nyugodtan térjünk be a Vasváry-házba több ráfordítást nem vesz igénybe.
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)




















