Idén elmarad a PEN
A Pécsi Egyetemi Napok az 1990-es években született akkor még szerényebb létszámú előadóval és közönséggel. A pécsi egyetemisták sokáig csak kétévente élvezhették a PEN több napos mámorát, azonban 2008-ban az EKF felvezető éveihez kapcsolódva a szervezők úgy döntöttek, hogy 2010-ig évente megszervezik a nagysikerű rendezvényt. A PEN iránti igény valóban hatalmassá nőtt, 2009-ben már csak a Pécsi Bőrgyár tudott megfelelően nagy helyet biztosítani a fesztivál számára. A látogatók száma ebben az évben meghaladta a 10.000 főt, köszönhetően az olyan országszerte ismert zenekaroknak, mint a Quimby, vagy a Zagar. Ugyancsak 2009-ben indult a PEN Tehetségkutató is, ahová több mint 60 zenekar jelentkezett az ország különböző területeiről.
A 2010-es EKF évben is hasonló eredményeket mutatott fel a rendezvény, a magyar zenekarok mellett több külföldi előadó is színpadra lépett.
Most már biztossá vált, hogy a PTE legtöbb látogatót számláló rendezvénysorozata 2011-ben nem kerül megrendezésre. Az ok: a megfelelő anyagi háttér hiánya.
Az EHÖK sajtóreferense, Bálint Dávid kérdésünkre elmondta, hogy idén valóban nem lesz fesztivál, de ez nem jelenti azt, hogy elmarad. Csupán visszatér a korábbi kétéves periodikára, vagyis ezentúl ismét csak a páros években lesz Pécsi Egyetemi Napok.
Tehát 2012-ig még várni kell a következő PEN-re, addig egy-két kisebb egyetemi szintű rendezvényen (PTE Szépe, Egyetemi Zenekarok Fesztiválja, PTE Beach Party) tombolhatnak majd a fiatalok.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)







