Türelemre és kitartásra mindig szükség van - beszélgetés Katja Melzerrel
Katja Melzer, 29 éves művészettörténész, a berlini Humboldt Egyetemen közgazdásági ismereteket és kultúratudományt is hallgatott. A tanulmányai alatt már dolgozott galériákban, művészeti egyesületekben, és 2006-ban az Erasmus-program keretében járt először Magyarországon. Az első magyaroszági kiállítást a Tűzraktárba szervezte, ezt az anyagot később Berlinben is bemutatták. Tanulmányai befejezése után ismét Magyarországra jött a DAAD segítségével, fél évig a Ludwig Múzeumban dolgozott. Ezután egy évig szabadúszóként Berlin és Budapest között ingázott, augusztus óta a Robert Bosch Alapítvány képviseletében kulturális menedzser Pécsett. A beszélgetés német nyelven zajlott.
Miért jelentkeztél a kulturális menedzseri pozícióra? Hogyan választja ki az alapítvány a leendő munkatársait?
Ezeket az ösztöndíjakat minden évben február-március környékén írja ki az alapítvány. Fel vannak sorolva a fogadóintézmények, Pécs esetében a Lenau Ház, és hogy kb. milyen feladatok várnak a kulturális menedzserekre. Online jelentkezés és egy igen részletes kérdőív kitöltése után, a stuttgarti központban egy meghallgatáson kell részt venni.
Több lehetőséget is kínál az alapítvány miért a pécsire jelentkeztél?
A pécsi pozíció legnagyobb vonzereje, hogy elég nagy szabadságot ad, és ez benne a legnagyobb kihívás is. Hangsúlyok azért le vannak fektetve, például fontos szerepet kell a projektekben a kortárs művészeteknek és a zenének betöltenie. Vannak teljesen más jellegű feladatok is; a Kosicaban dolgozó kollégámnak például egy művészeti rezidensprogramot kell elindítania. A pécsi feladatkör elég vonzó volt számomra és szívesen maradtam volna még Magyarországon, ez pedig jelenleg az egyetlen pozíció az országban. Korábban volt Debrecenben is, de az már megszűnt. Másrészt a második, egyesek szerint a legérdekesebb város önmagában is kellő vonzerővel bírt a számomra.
Mikor jártál először Pécsett?
Az első Magyarországi kiállításom szervezésekor, 2006-ban.
Amikor 2010-ben megérkeztél az EKF-évad még nagyban dübörgött. Milyen benyomásokat szereztél?
Augusztusban érkeztem és az ősz is a programdömping jegyében zajlott. Mindig volt valamilyen program, és nagyon jól esett, hogy mindig akadt valaki, aki programokra invitált. Ami márcsak azért is jó volt, mert a programok hivatalos kommunikációja nem volt zökkenőmentes. A helyiek nagyon sokat segítettek.
Közönségként ismerted meg a város kulturális közegét, most rendezvények szervezőjeként, egy befejezett projekttel a hátad mögött mit látsz máshogy?
Természetesen ilyenkor szembesülünk csak igazán pécsi kulturális élet nehézségeivel.
Majdnem problémákat mondtál.
Problémának nem szívesen nevezem, mert akkor rögtön kialakul egy fal. Korábban is lehettek nehézségek a városban, de az EKF-évad után kultúraszervezőként még több kihívással kell szembenézni. Az intézmények helyzetére több rálátásom van most és nyilván több nézőponttal is találkozom, ami nagyon fontos tapasztalat. A tavalyi évben inkább csak vendégként voltam jelen. Próbálkoztam belefogni a dolgokba, de akikkel együtt lehetett volna működni, már nagyon le voltak terhelve. Elfoglaltak voltak és azt mondták, hogy majd jövőre beszéljünk erről.
Az elődöd sok türelmet és vasakaratot kívánt az utódjának a pécsi küldetéséhez. Rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal? Szerinted is ezekre van szükséged?
Nem kifejezetten. Azok az emberek, akikkel az itteni munkám során kapcsolatba kerültem nagyon nyitottak és segítőkészek voltak. Elsősorban úgy dolgozom, hogy megnézem mi passzolna Pécshez, minek van itt létjogosultsága. Ha nem is az egész város, de a befogadó közönség szempontjából. Így nem is kell vasakarattal a saját elképzeléseimet végigvinnem, hanem ki kell választani a megfelelő dolgokat. Viszont a türelemre és kitartásra, azt hiszem mindig szükség van. A tervezési időkeret teljesen más mint Németországban, ahol egy évre előre kötjük le a dolgokat. A nagy intézményeknél is ritka ez, a kicsiknél meg elképzelhetetlen. És ez a finanszírozást is bonyolítja.
Christianon azt láttam, hogy a végén nagyon elege lett a pécsi - maradjunk a te megfogalmazásodnál - nehézségekből.
Legutóbbi levelezésünk során, azt írta hogy "te boldog, aki Pécset lehetsz", úgyhogy szerintem nagyon megszerette a várost és hiányzik neki.
Persze, de az intézményekkel, szervezetekkel való közös munkára gondoltam.
Én is úgy érzem, hogy egy kicsit csalódásként élte meg Pécs elmúlt éveit, mert nagyon nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és nem minden alakult az elképzeléseinek megfelelően.
Neki is megvoltak a kulturális preferenciái, neked is biztos vannak. Mik ezek?
Mindenképpen a képzőművészetek állnak az érdeklődésem középpontjában. Szívesen dolgozok együtt művészekkel, de a csereprogramok megszervezése is fontos számomra. Ezenkívül a zene érdekel és az itteni munkámat is ez a két dolog határozza majd meg. Fontos számomra, hogy az engem is foglalkoztató kérdések jelenjenek meg a szervezői tevékenységemben, hiszen sokkal könnyebben megy minden, ha a lelkesedés eleve adott. Persze nem zárom ki a társművészetek, vagy akár a tudományos nézőpontok megjelenését sem.

A következő rendezvényed megnyitója pénteken lesz. Mesélnél erről a kiállításról?
Jorinde Voigtnak a tavalyi év folyamán állt össze egy konceptuális anyaga. A terület fogalmát több nézőpontból közelíti meg és hozza egymáshoz közelebb. És ezek nemcsak szép képek, grafikák, hanem a látszólag szigorú logika alapján felépített alkotások - vizuális formanyelvre átültetett adatok, paraméterek - nagyon aktuális kérdéseket feszegetnek. Nagyon szigorúan ható Terület szó és az azonos című kiállítás a határhoz való közelsége miatt Pécs számára is fontos mondanivalóval bírhat, ami történelmi távlatokba is elhelyezhető. A művésznő sajnos nem tud eljönni, de április 18-án részt vesz egy beszélgetésen. A kiállítás végén pedig egy vetítés is lesz. Fontosnak tartottam, hogy ne csak egy esemény legyen a kiállítás alatt, hanem többször be tudjuk kapcsolni a közönséget.
Hosszabb távon miket tervezel, van egy egységes koncepció?
Talán van egy összkép. De még több kidolgozásra váró ötletem van. Őszre tervezek egy projektet, amivel az internetes tüntetések kérdéskörét szeretném körbejárni. Amikor először Magyaroszágon jártam akkor alakult, az azóta formálisan betiltott, Magyar Gárda. Nagyon sok tüntetést, felvonulást szerveztek és sokáig nem volt semmilyen ellentüntetés. Ez számomra furcsa volt, mert Németországban ez egy törvényszerű válaszreakció. Aztán felvilágosítottak, hogy az interneten sok ilyen ellenszerveződés volt, amelyek idővel a virtuális térből átléptek a valós térbe. De a 2009-es iráni, majd a 2011-es arab világban bekövetkezett és az internet segítségével szervezett tüntetések is ebbe az irányba tereltek. Még nem tudom pontosan, hogy hogyan fogjuk körbejárni ezt a tematikát, de hamarosan kiderül.
A fotókat Bergics Balázs készítette.
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
1Én kíváncsi vagyok aÉn kíváncsi vagyok a további alakulásokra, úgyhogy várom a fejleményeket.:-)
Egy biztos, kihívás ezen a területen is van bőven.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)







