Nagyrészt az erőszak-ábrázolás alapozta meg Takeshi Kitano hírnevét, de alkotásaiban a humort is mindig megtaláljuk. Filmjeinek világa a yakuza erőszakossága és a zenből áradó nyugalom között feszülő ellentét mezején egyensúlyozik, vagyis pont olyan extremitások között mozog, mint a japán kultúra úgy általában.

Hazájában csak hetedik filmjével válhatott prófétává, korábban inkább csak tévés személyiségként becsülték. A Tűzvirágok sikerének köszönhetően nemcsak őt ismerik el művészként japánban, de a nyugati világban is legitimitást nyer a japán avantgárd. A tragikus végkifejlet felé haladó filmen végig lappangó feszültséget a főhős magánéletére jellemző derűs és mégis végtelenül szomorú pillanatok keresztezik. A többszörösen díjazott, igencsak megterhelő alkotás után nem csoda, hogy egy könnyebben fogyasztható, ámde hasonlóan tartalmas rendezéssel jelentkezett.

Kikujiro nyara című filmjében szinte teljes mértékben kihasználja humorista kvalitásait. Korábbi és későbbi filmjeivel szemben elsősorban nem a képek erejére alapoz, talán egyik másik alkotásában sem beszél annyit, mint ebben a road movie-ban. (Mert, ha ő megszólal, akkor a japánok nevetnek - mondja egy interjúban.) Az utazás során egy gyermeket és egy gyermeki lélekkel megáldott/vert felnőttet ismerünk meg, akik a kalandok során igazi barátok lesznek.
Az amúgy ridegséggel teli életműben szinte lehetetlen elhelyezni ezt a szeretettel, melegséggel átitatott, a rendező érzékenységét kitáró alkotást. Aki nem ismerné a Takeshi Kitano munkásságát annak csalóka belépő lehet ez az életműhöz, a rajongóknak pedig egy kellemes meglepetés.