Vitapartnerek:

Szalay Tamás | Pécs | az EKF kulturális igazgatója
Vincze Orsolya | Pécs | szociálpszichológus
Pálné Kovács Ilona | Pécs | MTA RKK DTI vezetője
Weiss János | Pécs | filozófus
Simon Wintermans | Pécs | művészettörténész, bicikliző
Kővári János | Pécs | önkormányzati és országgyűlési képviselő
Peták Péter | Pécs | esztéta, közösségfejlesztő
Takács Lilla | Pécs | humánfejlesztő - a beszélgetés moderátora

Az EKF évad megosztotta Pécs lakosságát. Vajon közösség voltunk, vagy közönségként, azaz passzív szemlélőként éltük meg az EKF programokat, és a címmel járó lehetőségeket. A programok, melyeket közösségként élünk meg nem csak tovább maradnak meg emlékezetünkben, hanem általuk szorosabb kapcsolatba léphetünk más emberekkel. Közönségként csupán passzív szemlélői vagyunk egy eseménynek, ami ha véget ér, egyszerűen hazamegyünk.

Közösség, vagy közönség?

A lakossághoz hasonlóan a meghívott vendégek is különbözően vélekedtek e témakörben. A vitanyitó beszédet Patartics Zorán jegyezte, melyben többek között arra is rákérdezett, hogy vajon a milliárdokból megvalósított programok után marad-e más és több mint néhány, az évekkel halványuló emlék?

A vitaindítóra elsőként Szalay Tamás az EKF kulturális igazgatója válaszolt, aki elmondta, hogy bár a tavalyi év sikeresnek mondható, a rendezvény ideje alatt valóban túlsúlyban volt a passzivitás. Kővári János önkormányzati és országgyűlési képviselő, valamint Vincze Orsolya szociálpszichológus derűsebben gondolkodnak 2010-ről. Az EKF lehetőség, hogy a pécsi polgárok érezzék, kitüntetett városban élnek - mondta Kővári. De vajon tényleg így érezzük? A tavalyi évben valóban sok pozitív dolog történt, és jó volt látni, hogy mennyi ember hömpölyög az utcákon, mégis meg lehet feledkezni arról, hogy a lakosok nagy része úgy érezte: kizárták az egészből?

Simon Wintermans Pécsett élő művészettörténész és bicikliző szerint nehéz jó EKF-et csinálni, amiben a lakosság aktívan vesz részt. Az aktív részvétel kulcsfontosságú. A holland származású Wintermans szerint az EKF-et megelőző években megmutatkozott a tipikus magyar kaotikus gondolkodás, aminek hatására a lakosság egyre inkább kívülállóvá vált. Nehéz egy eseménynek úgy közösséget építeni, hogy a tervezésbe nem vonják be a városban élő polgárokat.
Peták Péter szerint a lakosság azért maradt szkeptikus, mert a civil gondolatokat és ötleteket egyre inkább kizárták a hatalmas lehetőséggel járó eseményből. Ezzel nem csak az összkép romlott, de a civilek sem láttak lehetőséget a közös munkára.

A közösség és közönség problémája nem csupán a jól, vagy rosszul lebonyolított programok szemszögéből vizsgálható - mondta Szalay Tamás. Az eredmény azon is múlt, hogy a felsőbb vezetők nem adtak lehetőséget, hogy a programok alulról kibontakozva haladjanak a cél felé. A fővárosból megszervezett programokat a pécsiek nehezen élték meg közösségként.
A közösségért tenni mindennap van lehetőség, hogy aktívan éljünk meg egy programot az csak rajtunk múlik - mondta Kővári. A politikus szerint mindig adott a lehetőség, hogy közösségépítő programokat hozzunk létre - akár az EKF-fel járó milliárdok nélkül is.
Simon Wintermans egyetértett a gondolattal, azonban hozzátette, hogy 2010 és EKF csak egyszer volt, és valószínűleg az elkövetkező 500 évben nem is lesz hasonló. Be kell látnunk, hogy nem elég jól csináltuk ezt a rendezvénysorozatot, mégis örülni kell annak, hogy lehetőségünk volt kipróbálni magunkat. A hibákból pedig tanulni kell.

Weiss János a közösségépítés kapcsán a nyilvánosság és a média szerepét emelte ki, hiszen a folyamat e csatornákon keresztül zajlik. A probléma az, hogy ezek a csatornák az EKF évben nem volta képesek fennmaradni (ld. Echo).

Közösségépítés - identitásépítés

A közösségépítés egyúttal identitásépítés is. A határtalan város, hogy Pécs befogadóvá vált 2010-ben azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk más kultúrák iránt - mondta Szalay.
Azonban, ahogy az identitásváltás sem megy egyik napról a másikra, a pécsi polgárok nagy része sem tudott azonosulni ezzel a jelzővel. A nyitottság időt igényel, melyre nem feltétlenül készítették fel a lakosokat.

Simon Wintermans a közösségépítés sikertelenségének okát abban látta, hogy sokkal több pénzt és energiát fektettek a ,,betonba", mint a programokba. Sok program azért maradt el, mert már nem volt rá fedezet. Az EKF-et megelőző években kiírt ötletpályázatokra érkezett ideák nagy része elveszett, nem lehet tudni mi történt velük. Ezt nem szabad hagyni, hiszen az emberek számára fontos, hogy résztvevők legyenek. Pálné Kovács Ilona hasonlóképpen vélekedett e témában, szerinte ugyanis felelőtlenség volt úgy kiírni az ötletpályázatokat, hogy a vezetők még nem tudták, hogyan alakul az EKF. Ahhoz, hogy ezeket az üzeneteket lefordítsák és beépítsék a programokba rendkívül sok pénz és idő szükséges.

A magyar identitást nagyrészt befolyásolja, hogy közel 200 éve negatív történelmet írunk - mondta Vincze Orsolya. Ez a történelmi nyomás rányomja a bélyegét a sikertörténetekre is. Abból kéne táplálkoznunk, ami megvalósult, és örülni ennek. Jó példa erre a Széchenyi tér: valaki szerint szép, valaki szerint ronda, mégis rengeteg ember használja. Így a betonba öntött milliók is közösségteremtő hatással lehetnek.

Wintermans szerint is pozitívan kell gondolkoznunk, de ez egy mai józan embernek nem mindig sikerül. Elsődleges probléma volt az EKF kapcsán, hogy az emberek nem kaptak megfelelő mennyiségű információt. Pedig egy város, egy ország csak akkor lehet sikeres, ha áramolni engedik az információt és bevonják a kreatív embereket a tevékenységbe.

Sziget-város

A beszélgetés pozitív gondolatokkal zárult. Szándékosan, hiszen gyakorolnunk kell az efféle gondolkodást. Vincze Orsolya elmondta, hogy lehet egy város úgy fejlődő, hogy közben nem vesszük figyelembe, mi zajlik az országban. Szerinte el lehet választani a politikát, ugyanakkor fontos, hogy a vezetők kiálljanak a városért. Sikeresen várost építeni a civilek bevonásával lehet, azokkal az emberekkel, akik a város közösségét alkotják.