Közterek, mi lesz veletek?
Vitapartnerek: Mohácsi Sándor (Budapest | tájépítész), Merza Péter (Pécs | tanár, fejlesztési igazgató), Bencze Zoltán (Pécs | építész), Kovács Katalin (Pécs | közgazdász), Erb Jenő (Pécs | építőmérnök), Tistyán László (Pécs | szociológus), Weidinger Antal (Pécs | Biokom Kft)
Az EKF okán 2010-ben és az azt megelőző években több köztéren megkezdődtek a rehabilitációs munkálatok. Az öröm és a kétség érzése egyaránt jelen volt a pécsiekben a közterek megújulásával kapcsolatban. A Széchenyi tér átalakítása, pontosabban burkolása a legnagyobb hóesésben, fólia alatt zajlott, melyből egyértelműen következtetni lehetett arra, hogy a munkát meg kell majd ismételni jó időben; tavasszal felszedték a sok helyen billegő köveket, majd be is fejezték a teret, amit immár ténylegesen (és biztonságosan) birtokba vehettek a lakosok.
Az est vitaindítója hasonlóan gondolatébresztő volt. Idézet a szövegből:
"A közterek megújítása elnevezésű kulcsprojektről már kezdetben is tudtuk, hogy az EKF legsikeresebb beavatkozása lehet. Így lett ez annak ellenére, hogy egyébiránt a közterek megújításának tervezetéből mindössze a helyszíneket vették át a megalapozó tanulmányból, a társadalmasítás eszméjét, a beavatkozások tényleges céljait, azaz a közösség alakítását még nyomokban sem. A városlakókat kihagyták a folyamatból, a tervezőknek a megrendelő nem tudta megfogalmazni elvárásait, de az eredményeket a tervezőknek tulajdonítják. A terek sokkal jobbak is lehetnének, és a köztéri beavatkozások megjeleníthetnék a közösség akaratát, aminek eredményeképpen pedig a közösség maga is nagyobb öntudatra tehetett volna szert. A közösség megélhette volna, hogy azt kapja, amit kért. Akkor többen tekinthetnék az eredményeket sajátjuknak."
Érdemes azonban sok szempontot összevetni. A vita résztvevői is különböző álláspontokat képviseltek a közterekkel kapcsolatban. Az építészek voltak többségben, azonban a szociológus elmondta, hogy egy tér képét nem csupán építészetileg kell szemlélni, hiszen annak életét a köz, vagyis a város lakossága alakítja. E gondolat több kérdést is szült, mint pl., hogy a civilek mennyiben tudnak részt vállalni egy tér életében.
A közgazdász a tények mentén építette fel első két perces beszédét, melyből kiderült, hogy a közterek rehabilitációja kapcsán három csoportra lehet osztani az érintett területeket. Ezek közül az első két csoport részesül előnyben, melyek közé a város és az egyes városrészek emblematikus terei is sorolhatók. A tényekből az anyagi fedezet sem hiányozhat, melyet az EKF kapcsán főként uniós források duzzasztottak. Ezek a források sem végtelenek, és a város hasonló mértékű köztér-rehabilitációra saját erőből nem képes. Vajon a civilek részt vennének-e a jövőben a közterek fejlesztésében kétkezi munkával támogatva a város anyagi forrásait? A közterek minősége felé-e az ezt megelőző korokéval és nem utolsó sorban a jelen elvárásaival?
A vita ezúttal is gondolatébresztő volt, melynek hatására talán feléledhet a pécsiekben, hogy nem csak a város tehet értük, hanem ők is tehetnek a városért. Azért, hogy esztétikus és élhető közterek jöjjenek létre, amiért érdemes hátrahagyni a bevásárlóközpontok hamis csillogását.
További részletek itt olvashatók.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- iPLLbUUDPDp OPFMmqufun 2012.05.25 (02:33)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)







