Lakásokban kalandozás

|
2010. május. 27., csütörtök 13:49
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Idén Pécsre látogatott a PLACCC Fesztivál, melynek első programjaként felfedezhettük Uránváros mindennapos csodáit. A 80 perces Lakás-kaland-túrára még négy napig, május 30-ig vállalkozhatnak az érdeklődők.

 

 

Nap mint nap átmegyünk rajta, mégsem vesszük észre mennyi minden van körülöttünk, a nem is olyan régmúlt apró darabkái. A PLACCC Fesztivál első programjának keretében ezeket az emlékeket eleveníthettük fel.

Túránk Uránváros egyik jelentős, robusztus épületének hangulatos bisztrójából indult. Szikrázó napsütés, hatalmas forró betonfelületek - tiszta szocializmus, latinos hangzásvilággal megbolondítva. A részvételért fizetnünk kell, a pénzünkért cserébe viszont kapunk egy leírást, ami innentől kezdve néma idegenvezetőként kalauzol minket az ismerős utakon. Elindulunk. Utunk a Mecsek Áruháznál lévő buszmegállóba vezet, ahol egy hatalmas papírtekercseket tartogató férfival kell találkoznunk. A leírásnak ezt a pontját olvasva, viccelődve megemlítem milyen jó, hogy nem egyedül jöttem.


Kisvártatva találkozunk Széll Alajossal, az építésszel, aki elmondása szerint 1963 óta lakik a városrészben. Az első néhány pillanatban még fel sem tűnik, hogy az állítást lehetetlen párhuzamba hozni a fiatalember korával, aki becslésünk szerint az említett dátum után 20 évvel született. Bekapcsolódunk a játékba, és hamarosan érdekes történeteket tudhatunk meg Uránvárosról, a jövő városrészéről. Az itt lakók hatalmas reményekkel várták a pusztaságból megszülető új városrészt, ahol komfortos, modern, fürdőszobával is felszerelt (!) lakásokat vehettek át. Kiváltság voltUránváros főutcáján, az Esztergár Lajos utcán álló hétemeletesek egyikében lakni, és várni, hogy a téren felépüljön az uszodakomplexum. Széll építész egy kisebb, egyszobás lakásba invitált minket, hiszen fiatalok vagyunk, nekünk tökéletes lenne.

Itt egy kedves fiatal pár fogadott minket, mindketten az uránbányánál dolgoznak. Szeretnék eladni, vagy lecserélni lakásukat. A meleg kézzel fogható, a kilátás nagyszerű- lenne, ha nem takarná el a szemközti áruház fala. A színészek alakításának köszönhetően néhány percig tényleg azt érezzük, hogy az 1960-as években vagyunk.

Harmadik állomásunk Uránváros szívében van, a hagyományos bányászlakások egyikében. Az odavezető út elég hosszú és tekervényes ahhoz, hogy az ismeretlen szem is könnyen átláthassa a városrész rendszerét, szemügyre vehesse ,,látványosságait": a négyemeletes téglaházak közt megbúvó szökőkutakat, vagy éppen azt a sziklakertet, mely ékszerdobozként emelkedik ki a szocializmus emlékeinek tömegéből. Harmadik állomásunk Tüke Ármin lakása. Unokája invitál be minket az éppen tévéző öregapó szobájába. Tüke úr lelkesen bírálja a megújult Széchenyi teret és a Zsolnay negyedet. Mi persze nevetünk, hiszen ki ne ismerne olyan öreget, aki hasonló diskurzusba kezdett a televízióval. Aztán hirtelen - derült égből villámcsapás - Tüke Ármin ránk mereszti szemeit, és kitessékel a lakásból. Elköszönünk az unokától, majd ismét a leírást bújjuk.

Utunk egyre kacskaringósabb, lehetetlen ösvényeken keresztül vezet a negyedik állomásra, mely a túra legijesztőbb kalandját kínálja. A lakásban ketté választanak minket, majd egy-egy üres szobába tessékelnek, ahol egy fülhallgatót kell felvennünk. Magamra maradok a fülembe zúgó különös hangokkal, melyet korábban a lakásban generáltak: parkettanyikorgás, ajtócsapódás, függönyhúzás és a hátam mögött elhaladó léptek. Kezdetben hátra is fordulok, keresem a mögöttem lévő alakot, aki csak egy érzékem számára létezik. A zajok elhalkulnak, mi pedig továbbindulunk.

Egyre kacskaringósabb út visz az utolsó helyszínre, az Esztergár utca egyik hétemeleteséhez. Régi vágyunk teljesül: megleshetjük milyen is egy ilyen lakás belülről. A harmadikra kell mennünk, leírás szerin lifttel, aminek ugyanúgy, mint a lépcsőházaknak, egyenszaga van. Palacsinta illata és óriási fóliákkal beburkolt előszoba fogad minket. Átmegyünk a fürdőn, a kádban egy aranyhal úszkál, akinek Knézy Jenő szurkol a falon csüngő hangszóróból. Nagyra meresztett szemekkel, meglepetten érkezünk a szobába, ahol a Periszkóp rádió stábja fogad minket: mi vagyunk az első célba érkezők! Igen, másfél órával és némi várostörténettel gazdagodva jól esik a hideg ásványvíz, a palacsinta és a beszélgetés. Észre sem vesszük, és már jönnek az újabb túrázók. A negyedik csapattal együtt hagyjuk el a házat, és indulunk haza a most felfedezett ismerős utcákon.


 



Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Hozzászólások

  • 4
    Periszkop (n.r.) | 2010-06-01 08:39
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    fotok az Uran 90
    fotok az Uran 90 radiotol:
    http://www.facebook.com/album.php?aid=1535&id=100000289008885&comments=#!/photo.php?pid=4058438&id=815075838&fbid=399347830838
    es
    http://www.facebook.com/album.php?aid=1535&id=100000289008885&comments=#!/photo.php?pid=4058438&id=815075838&fbid=399347830838
  • 3
    orangemouse (n.r.) | 2010-05-28 19:41
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    Én tegnap végigjártam a
    Én tegnap végigjártam a lakásokat. Semmit nem sejtettem előtte, mi vár majd rám. Mind a 4 helyszín nagyon izgalmas élménnyel járt, amit nem lehet pontosan visszaadni szavakkal.
    Ki kell próbálni! Mindenkinek nagyon ajánlom.
  • 2
    zoonekrofil (n.r.) | 2010-05-27 15:36
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    (Az előző hozzászólásom
    (Az előző hozzászólásom valami miatt nem jelent meg...)
    Én is voltam, nekem tetszett, és örülök, hogy elmentem. Rendhagyó volt, és az arra fogékonyaknak informatív is. Több ilyenre lenne szükség!
  • 1
    emceze (n.r.) | 2010-05-27 14:33
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    ez alapján nem bánom,
    ez alapján nem bánom, hogy inkább a másik előadásra váltok jegyet.tényleg ennyire semmilyen ez a dolog, vagy csak az írás?
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres