Margat várának titkai a PMH-ban
Kissé homályos ugyan, hogyan miként is kerül hirtelen az EKF-programba egy szíriai ásatásokat bemutató kiállítás, de a láttunk már hirtelen felbukkant, nagyobb cifraságokat is. És persze könnyedén ideologizálható ez az egész, elég a kultúrák közötti kommunikációra és a pécsi régészekre fogni mindent.
A kapcsolat nem is erőltetett, és ha már itt van, akkor örüljünk, hogy ilyen jelentős anyag került Pécsre: a kölcsönkapott tárgyi emlékek ugyanis nem mostanában kerülnek ki megint a közel-keleti országból.
Margat vára a középkori keresztes hadjáratok(akkori megfogalmazás szerint missziók) egyik központja volt. Magyarország, első aranykorában, amikor az európai nagyhatalmak közé lehetett sorolni a Kárpát medencében élő nemzetek összessége által alkotott államot, rengeteg térítő misszióban vett részt és hagyott emléket maga után. A Szíriai Magyar régészeti missziónak nemcsak az a célja hogy feltárja ezeket emlékeket, és a későbbi igen érdekes korok emlékeit, de egy használható műemlék létrehozására, rekonstrukcióra is törekszik.
A kiállítás megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, hogy az EKF- címmel a város a magyar kultúra képviseletét is ellátja és örömét fejezte ki hogy egy újabb aspektussal gyarapodhat ez a képviselet.
Botos Máté, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja szerint az ásatás és misszió a magyar felsőoktatás egyik tudományos sikere, nemzetközivé válásának és a magyar-szír barátságnak is a szimbóluma.
Marwan Hasan, Szíria Tartusz megyei régiójának igazgatója a civilizációk egyik találkozási pontjának nevezte Margatot, amivel kapcsolatban nemcsak a feltárást de a vár látogathatóvá tételét is célként említette.
Major Balázs Szíriai-Magyar Régészeti Misszió vezetője elmondta, hogy nemcsak régészeti szempontból jelentős munka ez hiszen egyéb tudományágak képviselőivel együttműködve tudnak csak teljes képet alkotni a feltárandó területről. Szinte minden magyarországi egyetemről dolgoznak az ásatáson, a munkaerő egyharmadát önkéntes hallgatók teszik ki.
Buzás Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum régész-művészettörténésze a tárlatról elmondta, hogy az itt megtekinthető 20 különleges tárgy a közeljővőben sehol sem lesz nyilvánosan hozzáférhető. A kiállításnak a Misszió munkásságát bemutató részéről az interaktív,multimédiás elemeket emelte ki.
Bánffy Miklós, a Johannita Segítő Szolgálat képviseletében a missziós tevékenység fontosságára hívta fel a figyelmet.
A kiállításhoz a Johannita hagyományőrző csoport bemutatója (harcművészet és gyógyítás) is kapcsolódik, amit legközelebb november 6. 13.00-17.00-ig lehet megtekinteni a Széchenyi István téren.
Ajánlott videó: Margat misszió az mtv videótárában
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- iPLLbUUDPDp OPFMmqufun 2012.05.25 (02:33)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)



















