Mediawave Művészeti Tábor az Ördögkatlanban
Az Ördögkatlan első napján a központi helyszín helyett Kisharsány felé vesszük az irányt, mert ez a falu a Mediawave Nyári Nemzetközi Művészeti Tábor helyszíne, mely idén ünnepli 20. születésnapját. A központ felé vezető úton kedves helyiek igazítanak útba minket. A falu központjában, a Könyvtár belső kertjében nyüzsgés, hegedűket hangoló fiatalok. Benézünk, de utunk a domb felé vezető kis ösvényen visz tovább, mely csinos pincesorhoz vezet. Itt találkozunk a Győri Széchenyi Egyetem három építész szakos hallgatójával, akik éppen azon voltak, hogy téglákat akasszanak az égre.
A tábori szlengben csak Tündérkertnek hívott kis tisztáson egy különleges alkotás készül, ami pont az ellenkező hatást akarja elérni, mint a helyszínéül szolgáló csoda. De pont ez lenne a lényeg. Az idei tábor témája Feketén-fehéren, ami szintén a kontrasztok bemutatására utal. A tábor egy hétig tart, és hogy mi lesz ezután az alkotásokkal? Kérdésünkre Tóth Balázs másodéves építészhallgató válaszolt.
Tóth Balázs: Le kell bontani, mert végülis ez magánterület. Lehet, hogy örülnének, ha itt van, de ki tudja. Például tavaly fent a Vylyan pincészetnél van egy pad, amit a tábor ideje alatt építettünk. Az a story úgy kezdődött, hogy 20 használt szőlőkarót kaptunk a polgármestertől. Az volt a feladatunk, hogy felhasználjuk, és valahová beépítsük. Mindenki azon gondolkodott, hogy ebből mit tudunk kihozni, majd kb. a tábor félidejénél eldöntöttük, hogy ott fent gyönyörű szép a panoráma, viszont csak a fűben ülve lehet csodálni. Felmentünk, és az egyik fára felakasztva egy ilyen hullámvonalban összekötöttük a szőlőkarókat, és egy padot alakítottunk ki. Ez lehet ugyan, hogy nem túl építészes, de az egészet fel kellett függeszteni, ami viszont elég nagy meló volt. Az idén felmentünk, és még most is ott van. Ez jó érzés. Látszik, hogy leszakadt, de valaki visszarakta. Jó érzés, hogy jó kapcsolatot alakítottunk ki a helyiekkel, akik értékelik a munkánkat.
Az építész szekciónak ugyan nincs olyan ütemterve (szervezett órák, határidős feladatok), mint a fotós, vagy a filmes szekciónak, mégis hasznosnak vélik az itt együtt töltött időt. Rengeteg lehetőségük van az együtt gondolkodásra, ötletelésre, melyet aztán az egyetemi szemeszterben a csoportmunkák során hasznosíthatnak. Érdekes, hogy a tábor sokkal közelebb van Pécshez, mint Győrhöz, az építész szekcióban mégsem találkozunk egy Pollackos hallgatóval sem. A fiatal építészek elmondták, hogy a szekció vezetője, Katona Sándor az idén jóval több helyre juttatta el a tábor hírét, mint az ezt megelőző három évben, és a pécsi érdektelenség csak átmeneti, hiszen maga a tábor is gyermekcipőben jár. Mi kételyekkel ugyan, de osztozunk ebben az álláspontban, abban reménykedve, hogy jövőre több pécsi tervező is kedvet kap részt venni a közös alkotómunkában.
Elszakadva a Tündérkerttől ismét a könyvtár belső kertjében találkozunk Böröcz Ádámmal, aki a fővárosból érkezett, és informatikus mérnök hallgatóként filmet készít.
Böröcz Ádám: Elvileg nem filmet rendezni jöttem ide. De a tanárunk mesélte, hogy a legtöbben nem céltudatosan jön el a táborba. Vannak, akik rendezni akarnak, de nincs ötletük, és van olyan is, akit csak a dolog technikai rész érdekel: vágás, operatőri munkák. Így jött az is, hogy én is rendezek egyet. Az ötlet onnan jött, hogy körbementem a faluban, és úgy tudom, hogy itt sokat pletykálnak. Ez a lett a film alap témája.
ILP: Mi a történet - ha szabad ilyet kérdezni bemutatás előtt?
Böröcz Ádám: Már ha engedem, hogy bemutassák. (Nevet) A történet a pletyka köré épül. Adott egy fiatal lány, akiről pletykálni kezdenek, és amikor kiderül a titok, el kell hagynia a falut.
ILP: Kik a szereplők?
Böröcz Ádám: Helyiek. A Polgármester Úr felesége segített ebben, ő hozott össze a helyi asszonykórus tagjaival, akik végül a film szereplői is lettek. Könnyű volt velük dolgozni, hiszen ők máskor is sokat szerepelnek. A fiatal lányt egy lány alakítja, innen a filmes műhelyből.
A Mediawave Nyári Nemzetközi Művészeti Tábor még csak most indul be igazán. A napokban külföldi művészek érkeznek, és készülnek azok a közös, vagy egyéni alkotások/produkciók, melyeket az Ördögkatlan utolsó napjaiban a nagyközönség számára is bemutatnak, így a fesztivál látogatóknak nem csak az ismert produkciók miatt lesz érdemes ellátogatni Kisharsányba.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- iPLLbUUDPDp OPFMmqufun 2012.05.25 (02:33)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)







