Megszűnik a Jelenkor?

ILP
|
2011. szeptember. 05., hétfő 13:10
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Címkék:
Ismét a pécsi kulturális élet egyik szimbólumát fenyegeti a megszűnés veszélye: a Jelenkor nehéz helyzetben van. Az ország egyik legfontosabb irodalmi folyóiratának anyagi körülményeiről a lap szerkesztőjének nyílt levele tanúskodik. Ágoston Zoltán levele teljes terjedelmében olvasható.

 

 

 

Kedves Barátom,
a Jelenkor súlyos helyzetben van. Korábbi fenntartónk, a megyei önkormányzat az év elején elutasította a támogatási kérelmünket, s végleg sorsára hagyta a lapot. Pécs városa nem hivatalos formában, azaz nem számon kérhető módon ígért ugyan támogatást, de ebben az évben mindeddig szintén nem nyújtott pénzügyi segítséget a működésünkhöz. A lap a júniusi számtól tartozik a szerzői honoráriumokkal és a nyomdaköltséggel, s napokon belül teljesen fizetésképtelenné válik.

Mindez azt jelenti, hogy már az októberi lapszámunk sem jelenhet meg, ha nem változik a helyzetünk. Ha érdemesnek tartod a Jelenkort arra, hogy tovább folytassa ötven évet meghaladó történetét, akkor arra kérlek, előfizetéseddel támogasd a folyóirat fennmaradását.
Számlaszámunk: Jelenkor Alapítvány (Szigetvári Takarékszövetkezet) 50800111-11164573

Segítségedet előre is köszönöm, barátsággal:
Pécs, 2011. szeptember 5.
Ágoston Zoltán

 

 

Az előfizetésről további információk a Jelenkor honlapján.

 

A képen Ágoston Zoltán(jobbra) és Patartics Zorán a Művészetek és Irodalom Háza megmentéséért szervezett akció sajtótájékoztatóján látható.

Frissítés:

Az MTI szeptember 7-én kiadott anyaga szerint, mivel folyamatosan érkezik a segítség, már csak 100 előfizetőre van szüksége a folyóiratnak az életben maradáshoz.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres