Nagy József Műhelye a Kamarában
Nagy József 1957-ben született a délvidéki Magyarkanizsán. Párizsban Marcel Marceaunál majd Eugene Decraux-nál tanult mímet és mozgást. 1986-ban alapította meg Párizsban a JEL Színház nevű, nemzetközi mozgásszínházát. 1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsát, amellyel felkeltette a világ érdeklődését.
Az elmúlt húsz évben számos díjnyertes előadást hozott létre, s nemzetközi hírű koreográfussá vált. 2003-ban Magyarország egyik legkiemelkedőbb művészeti díját, a Magyar Művészetért-díjat nyerte el. Jelenleg Magyarkanizsán él, ahol létrehozta a Nagy József Regionális Kreatív Műhelyt. Céljuk elsősorban a régió (a Tiszamente, a Vajdaság, Délvidék, Dél-Magyarország, Észak-Szerbia, a Bánság) kulturális hagyományait, sokszínűségeit, valamint csak erre a tájra jellemző sajátosságait bemutató és ápoló, ezzel együtt a kultúrák univerzalitását is kihangsúlyozó programok létrehozása és bemutatása. Előadások és tanfolyamok szerveződnek a hagyományos és kortárs színházi technikák oktatására és bemutatására.
A pénteki két alkotás az Árny-kép illetve a Tisztavirágméz címet viseli. Az első mű egy kisfilmmel indul. Árnyjáték ez, élesben. Egy kockaformában táncol két ember. A kockalétbe kényszerített ember kitörése, azaz az anyagi létbe süppedt emberiség felemelkedése a tánckettős játékának témája.
A második előadás Döbrei Dénes nevéhez fűzödik, aki az Újvidéki Művészeti Akadémia növendéke volt. 1985-ben került a Szabadkai Népszínházhoz, amelynek 1991-ig volt a tagja. Azóta Nagy Józsefnél játszik. Darabja az utazók állandóan változó belső világát szeretné feltárni, a boldog és fájdalmas érzések sokaságán át. Begyűjteni a virágzó füvek/virágok nektárját és e virágporokból megalkotni a Tiszavirágmézet.
Az előadás után interaktív közönségtalálkozó Nagy Józseffel és Döbrei Dénessel a színház előcsarnokában. A beszélgetést Bicskei Zoltán vezeti. Az előadásra a belépőjegy 1200 Ft.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- iPLLbUUDPDp OPFMmqufun 2012.05.25 (02:33)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)







