Nem létezők emlékei - Gellér B. István életműtárlata a Pécsi Galériában

|
2010. november. 25., csütörtök 20:48
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Sajnáljuk, hogy a Gellér B. István életműve előtt tisztelgő kiállítás hangulatát fotóink nem képesek visszaadni. Talán, azt azért mégis közvetítik ezek a képek, hogy egy rendkívüli tárlat várja az érdeklődőket december 30-ig a Pécsi Galériában.

 

 

A Széchenyi téri kiállítótérben most minden kétséget kizáró bizonyítékát találjuk annak, hogy léteznek olyan képzőművészek a városban, akiknek a művészete nem veszíti el a jelentőségét a város vagy az ország határain túl. Az alkotó, a kurátor, és most megjelent monográfia szerkesztője készségesen elismerte, hogy Gellér B. István életművét sajnos nem sikerült maradéktalanul sem a könyvekben, sem a péntek délután nyíló kiállításon bemutatni. Talán innen is a cím: Töredékek.

Az életmű, a több mint negyven éven át ívelő pálya során született alkotások nyilván nem férnek el egyetlen pécsi galériában, és a mostani összeállítás is csak egy keresztmetszet bemutatására törekszik. Amennyire laikus szemmel ez megállapítható - kiválóan. Bár a művész is elismerte, hogy a kiállítás még pontosabb képet mutatna, ha kellően dokumentálta volna az évek során kibontakozó akciókat, installációkat, kiállításokat és: töredékeket.

Stílusirányzatok, műfajokban való kalandozás, a technikák keveredése mellett a figyelmes látogató szeme előtt egy hatalmas vállalkozás darabjai állnak össze koherens egésszé. Azaz, inkább csak sejtetik azt a monumentális erőfeszítést, ami a legfontosabb ciklus mögött rejtőzik.

Növekvő város címmel, évtizedek munkájával - aprólékos, kidolgozott és rendkívül tudatos életműépítéssel - szinte egy egész párhuzamos valóságot alkotott a művész, amit a monográfiával együtt megjelentetett kötet mutat be részletesen. Egy nem létező múltat, saját szimbolikával, történelemmel, építészettel, írásos és tárgyi múlttal, valamint azt feltáró képzeletbeli archeológiával. Az egészet, annak ellenére, hogy a fantázia szüleménye, könnyedén hozzákapcsolhatnánk a nyugati kultúrkörhöz, megfeleltethetnénk, párhuzamba állíthatnánk létező korokkal. Vagy méginkább mitológiákkal.

Hajdu István, a monográfia szerkesztője nem véletlenül említi meg Atlantiszt sem. Bár, ez az egyszemélyes mítosz talán sokkal hitelesebben lett megalkotva, mint az elsüllyedt szigetországé bármikor.

A Növekvő városról kísérleti áldokumentumfilm is készült, a hitelesség érdekében német nyelven, magyar hangalámondással visszafordítva. Kardos Sándor 44 perces rendezése december 30-ig szintén megtekinthető a kiállítótérben.

A művész weboldala

Időpontok:

Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Helyszín: Pécsi Galéria

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres