Örökbefogadtuk Sacit!

|
2012. január. 17., kedd 08:00
Tartalom értékelése
3 / 1
Saci október 30-án született, sajnos anyukája, Primadonna nem örülhetett kicsinyének. Az árván maradt kismajmot Gazda Márta állatgondozó vette magához. Nem volt számára ismeretlen a helyzet, mivel három évvel ezelőtt Mukit, aki szintén galléros pávián, az állatkert másik dolgozója, Inkeller Judit nevelte, és Márti végig segített.

Saci kezdetben két óránként szopott, 5-10 ml gyerektápszert. Most 6 hetesen már 50 ml-t szopik 3 óránként, és már kóstolgatja a különféle gyümölcsöket, zöldségeket apróra vágva. Természetesen, mint minden rendes majom, a banánt nagyon szereti.

A plüssmackót Mukitól örökölte, és nélkülözhetetlen számára, mivel a pótmama szerepét tölti be. Ahhoz, hogy ne kelljen Mártinak állandóan tartogatnia, hozzá kellett szoknia a macihoz.

Az első pár nap főként alvással és evéssel telt, de ahogy nő, egyre kíváncsibb az Őt körülvevő világra. Márti otthonát már kezdi teljesen belakni, még a fűtéscsöveket is megmássza. Dolgozni is együtt mennek, az állatkertben is van egy berendezett ketrece, ahol várja Mártit, hogy végezzen és indulhassanak haza. Nagyon szeret játszani, és ha tetszik neki valami, azt elégedett nevetéssel jelzi. 6 hónapos koráig lesz Mártival, addigra teljesen átáll a szilárd táplálékra. Utána fokozatosan lesz beszoktatva a többiekhez, reméljük, hogy Muki ebben sokat fog segíteni. Saci már rácson keresztül találkozott Mukival, aki nagy érdeklődéssel fogadta, de Sacit még jobban érdekelte Márti cipzára.

 

Ha szeretnétek még többet megtudni Saciról, kövessétek a Kultúrkát, rendszeresen beszámolunk új és régi kedvencünk hétköznapjairól!

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
A téli időszakban gyakori légúti megbetegedések jellegzetes tünete a köhögés. A panaszok hosszabb időn át is jelentkezhetnek, dr. Dózsa Izabella, a Dr. Laslo Tüdőközpont orvosának segítségével ezért utána jártunk, mi állhat az elhúzódó köhögés hátterében.
A Kislányom Farsangi báljára készültünk ezekkel a muffinokkal.
Az Afrikában őshonos szurikáták imádnak sütkérezni: ha kisüt a nap, az állatkertekben akár a havas kifutóra is kimennek egy kis napfürdőzésre. Általában házuk oldalfala mellett sorakoznak fel, hiszen ilyenkor maga a fal is felmelegszik, ami ráadásul hómentes szegélyt is eredményez.
Itt a farsang! Nem tudjátok, minek öltözzetek? Vagy hogyan lehet egyszerű jelmezeket készíteni? Kéne egy jó kis jelmezbálos mese? A régi Marék Veronikák között is találtok jópárat, de az új mesékben is be-beöltöznek az állatok emberek: olvasósarkunkban Bogyó és Babóca és barátaik csapnak egy nagy jelmezbált!
2012. január 1-tol már az apa is igényelheti a terhességi-gyermekágyi segélyt, bizonyos esetekben!
Takaró, rongyi, plüssmackó, anya pólója, cumi... Minden kisgyermeknek lehetnek olyan kedven vigasztárgyai, amikkel szívesen alszik el, és amit mindenhova magával cipel. De vajon miért van erre szüksége? Mit jelent, ha van vigasztárgya és mit, hogyha nincs?
Hideg levegő, csípős szél kint, fűtött, száraz levegő bent - bőrünk ettől érzékenyebb, szárazabb a téli időszakban, és ez nem csak esztétikai probléma. Apró hajszálerek, piros foltok, feszülő bőr, amely olykor viszket, berepedezik, fáj, de védelmi funkciója is csökken. Dr. Vincze Ildikó a Budai Allergiaközpont bőrgyógyásza segít tanácsaival, bőrünk szépségének, és egészségének megőrzésében télen is.
A kisbaba számára a legjobb táplálék az anyatej, ezért kiemelten fontos a szoptatásra már a várandóssági idején felkészülni. A szülést követoen tegyük a babát minél elobb mellre, lehetoség szerint kérjünk rooming-in rendszeru baba-mama szobát, tájékozódjunk a szoptatás és fejés gyakorlatáról, kérdés esetén kérjünk segítséget védononktol!
Szeretjük a finomra sütött csirkemellet, főleg ha egy mégfinomabb köret is készült hozzá. Külön nem kellett hozzá savanyúság, hiszen a sült hagymás burgonya elég volt. Egy "Jó közérzetért" című könyvben olvastam ezt a köretet. Fincsinek tűnt, így többször elkészítettem már.
Mekkora a családi adókedvezmény összege? Ki számít kedvezményezett eltartottnak? Ki jogosult a családi adókedvezmény érvényesítésére?
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek